Házon kívül

Mindeközben a törpök a sötétségben ültek, és minden elcsendesedett körülöttük. Csak keveset ettek és keveset beszéltek. Nem tudták követni az ido múlását; alig mertek megmozdulni, mert a suttogásuk visszhangzott az alagútban. Ha elszundítottak, mindig csak sötétségre és töretlen csendre ébredtek. Végül - úgy tunt, többnapi várakozás után, mikor kezdtek fulladozni és elkábulni a levego hiányától - már nem bírták tovább. Szinte örültek volna, ha lentrol meghallják a sárkány visszatérésének zaját. A csendben Szmóg ravasz gonoszságától tartottak,

de nem ülhettek ott örökké. Thorin megszólalt: - Próbáljuk meg az ajtót! Éreznem kell a szelet az arcomon, vagy meghalok. Úgy érzem, jobb, ha Szmóg üt agyon nyílt csatában, mint hogy itt fulladjak meg!Így hát több törp is felkelt, tapogatózva odamentek, ahol az ajtó volt. Sajnos úgy találták, hogy az alagút felso végét összezúzták, és lehullott kövek torlaszolták el. Sem kulcs, sem mágia, aminek korábban engedelmeskedett, nem tudta újra kinyitni azt az ajtót.

- Csapdában vagyunk! - nyöszörögtek. - Ez a vég. Itt fogunk meghalni.De valahogyan, mikor a törpök a legjobban kétségbe estek, Bilbó furcsán megkönnyebbült, mintha nagy ko esett volna le a szívérol.

- Ugyan már! - mondta. - "Amíg élet van, addig remény is van", ahogy apám szokta mondani, és hogy "Három a magyar igazság". Még egyszer lemegyek az alagúton. Kétszer már végigmentem rajta, akkor tudtam, hogy egy sárkány van a túlsó végén, így hát megkockáztatok egy harmadik látogatást, mikor egyáltalán nem vagyok

biztos ebben. Bárhogy is, az egyetlen kiút lefelé vezet. És azt hiszem, itt az ideje, hogy mind velem gyertek.Kétségbeesésükben beleegyeztek, és Thorin volt az elso, aki Bilbó oldalán ment.

- Most tényleg legyetek óvatosak! - suttogta a hobbit. - És legyetek a leheto legnagyobb csendben! Lehet, hogy Szmóg nincs odalent, de lehet, hogy mégis. Ne kockáztassunk feleslegesen!Egyre lejjebb mentek. A törpök, természetesen, a hobbit nyomába sem értek lopakodásban, rengeteget szuszogtak, csoszogtak, amit a visszhang ijesztoen felerosített. Bár Bilbó félelmében meg-megállt, semmi sem hallatszott a mélyben. Ahogy meg tudta becsülni, az alagút legalja közelében járt. Ott Bilbó felhúzta a gyurujét és elorement. De nem volt szüksége a gyűrűre: teljes sötétség uralkodott, a falak láthatatlanok voltak, akár viselte a gyurut, akár nem. Igazság szerint olyan sötét volt, hogy amikor a hobbit váratlanul elérte a nyílást, a keze a levegot markolta, elore bukott, és legurult a csarnokba.Ott feküdt a padlón, arccal lefelé, és nem mert felkelni, de lélegezni is csak alig. De semmi sem mozdult.Nem látott izzást - hacsak nem azt, amit akkor látott, amikor lassan felemelte a fejét: egy halvány fehér villanást maga fölött, messze a homályban. Biztosan nem sárkánytuz szikrája volt, bár a féreg bűze súlyosan ülte meg a helyet, és a gozének ízét a nyelvén érezte.Végül Zsákos úr nem bírta tovább: - Gyere csak Szmóg, te féreg! - nyöszörgött fennhangon. - Fejezzük be a bújócskát! Adj egy kis fényt, és egyél meg, ha el tudsz kapni!Halvány visszhang keringett a láthatatlan csarnokban, de nem jött válasz. Bilbó felkelt, és nem tudta, merre is forduljon.

- Csak tudnám, hogy Szmóg miben töri a fejét - mondta. - Nincs itthon ma (vagy ma este, tudom is én), azt hiszem. Ha Óin és Glóin nem vesztette volna el a tuzszerszámait, gyújthatnánk egy kis fényt, és körülnézhetnénk, mielott fordul a szerencse.

- Fényt! - kiáltotta. - Valaki tudna csinálni egy kis fényt?A törpök természetesen nagyon megijedtek, mikor Bilbó elorebukott, és beesett a csarnokba; most ott ültek egy kupacban, ahol hagyta oket, az alagút végén.

- Pssssszt! - sziszegtek, mikor meghallották a hangját: és bár ez segített a hobbitnak, hogy megtalálja oket, beletelt egy idobe, mielott bármi mást hallott tolük. De végül, mikor Bilbó már toporzékolt és torkaszakadtából kiabált, hogy "Fényt!", Thorin félreállt, Óint és Glóint visszaküldték az alagútban lévo csomagokhoz. Egy ido után pislákoló fény jelezte a visszatértüket. Egy kis fenyo-fáklya volt, Glóin többet is hozott a hóna alatt. Bilbó gyorsan az ajtóhoz

szaladt és elvette a fáklyát; de a törpöket még nem tudta rávenni, hogy meggyújtsák a többit, és csatlakozzanak hozzá. Ahogy Thorin körültekintoen elmagyarázta, hivatalosan még mindig Zsákos úr volt a szakérto tolvaj és

felderíto. Ha szeretne megkockáztatni egy kis fényt, az az o dolga. Az alagútban megvárják a jelentését. Így hát leültek az ajtó közelében és vártak.Látták a hobbit kicsi, sötét alakját, ahogy elindult, át a csarnok padlóján, és

magasra tartotta az apró fényt. Néha-néha, mikor még elég közel volt, láttak egy villanást és csilingelést hallottak, ahogy átbukdácsolt valami aranytárgyon. A fény egyre kisebb lett, ahogy mind messzebbre ment a hatalmas csarnokban; majd elkezdett emelkedni, amikor felmászott a kincshalomra. Látták, hogy megáll és lehajol egy pillanatra, de nem tudták az okát. Az Arkenko volt, a Hegy Szíve. Bilbó ráismert Thorin leírása alapján; nem létezhetett két ilyen hasonló drágako, még ilyen csodás kincsben sem, az egész világon. Ahogy felfelé mászott, mindig ugyanaz a fehér csillogás látszott elotte, és a lábai arra vitték. A csillogásból lassan egy kicsi, sápadt fényu gömb lett. Ahogy közeledett hozzá, sokszínu szikrák táncoltak a felszínén, visszaverték és szétszórták a fáklya

lobogó fényét. Végül lenézett rá, és elakadt a lélegzete. A hatalmas drágako saját belso fénye a lába elott ragyogott, de a törpök, akik hosszú idovel ezelott kiásták a hegy szívébol úgy vágták és csiszolták, hogy elnyelt minden ráeso fényt, és tízezer fehér szikraként verte vissza, amelyek néha szivárványszínben csillogtak.Bilbó keze hirtelen kinyúlt felé, a ko varázsa vonzotta. A kis keze nem tudott összecsukódni körülötte, mert ez egy nagy és nehéz drágako volt; de felemelte, lehunyta a szemét, és a legmélyebb zsebébe tette."Most már valóban tolvaj vagyok - gondolta. - De azt hiszem, beszélnem kell errol a törpöknek… valamikor. Ok mondták, hogy én választhatom ki a saját tizennegyed részem, és azt hiszem, ezt választanám, akkor is, ha ok elvinnék a többit!" - Akárhogy is volt, az a kényelmetlen érzése támadt, hogy a választás nem vonatkozott erre a csodálatos kore, és ebbol még baj származhat. Tovább

ment. Lemászott a nagy halom másik oldalán, a fáklya lángja eltunt a figyelo törpök szeme elol. Nemsokára újra meglátták, messze a távolban. Bilbó keresztülment a csarnokon.Csak ment, mígnem elérte a távolabbi oldalon a hatalmas ajtókat, ott a huzat felfrissítette, de majdnem kioltotta a fáklyát is. Bátortalanul kikukucskált, és megpillantotta a hatalmas folyosókat és a széles lépcsok kezdetét, amelyek felfelé vezettek a homályba. Szmógnak még mindig nem volt nyoma. Épp meg akart fordulni, hogy visszamenjen, mikor egy fekete alak lecsapott rá, és végigsúrolta az arcát. Felvinnyogott, megugrott, hátrabukott és elesett. A fáklya fejjel lefelé kiesett a kezébol, és kialudt!

- Csak egy denevér azt hiszem, és remélem is! - mondta szánalmas hangon. - De most mit csináljak? Merre van kelet, dél, észak, nyugat?

- Thorin! Balin! Óin! Glóin! Fili! Kili! - kiabált olyan hangosan, ahogy csak tudott, de ez csak egy vékonyka hangnak tunt a széles feketeségben. - Kialudt a fény! Jöjjön, keressen meg, és segítsen valaki! - Pillanatnyilag minden bátorsága elillant.A törpök halványan hallották a kicsi kiáltásokat, és az egyetlen kiveheto dolog a "segítsen valaki!" volt.

- Mi a csuda történhetett? - kérdezte Thorin. - Biztos nem a sárkány az, különben a hobbit már nem cincogna.

Vártak egy-két pillanatot, de továbbra sem hallottak sárkány-zajt, egyáltalán semmilyen zajt, csak Bilbó hangját a távolból. - Gyerünk, egyikotök hozzon még egy-két fáklyát! - parancsolta Thorin. - Úgy látszik, ki kell segítenünk a

tolvajunkat.

- Ideje, hogy mi segítsünk - mondta Balin -, és én szívesen megyek. Egyébként is, szerintem pillanatnyilag biztonságban vagyunk.Glóin meggyújtott még néhány fáklyát, majd mindannyian egyenként kimásztak, és a fal mentén a leheto leggyorsabban elindultak. Nemsokára összetalálkoztak Bilbóval, aki visszafelé ment. A hobbit hamar összeszedte magát, mikor meglátta a fáklyák pislákoló fényét.

- Csak egy denevér és egy elejtett fáklya, semmi komoly! - mondta válaszul a törpök kérdésére. Bár nagyonmegkönnyebbültek, már kezdtek volna morgolódni azért, hogy egy semmiség miatt megijedtek; de hogy mit mondtak volna, ha Bilbó abban a pillanatban beszél nekik az Arkenkorol, nem tudom. Már a rövid pillantások is, amiket menet közben a kincsekre vetettek, ismét lángra lobbantották a törp-szívüket. Mikor egy törp, még egy tiszteletreméltó törp szívében is felébreszti a vágyat az arany és a drágako, az hirtelen bátor lesz, és akár ádáz is lehet.A törpöknek valóban nem kellett több sürgetés. Most már mindannyian örömmel kutatták át a csarnokot, amíg volt rá lehetoségük, és elhitték, hogy - legalábbis jelenleg - Szmóg távol van. Mindegyikük egy égo fáklyát szorongatott. Ahogy nézelodtek, eloször az egyik oldalon majd a másikon, elfeledkeztek a félelemrol, de még az óvatosságról is. Hangosan beszélgettek, kiabáltak egymásnak, ahogy a régi kincseket felemelték a halomról, vagy leakasztották a falról, a fény felé tartották, és simogatták, tapogatták oket. Fili és Kili szinte vidám hangulatban volt, találtak sok, aranyból készült, ezüsttel húrozott hárfát, felvették oket, és játszottak rajtuk; mivel mágikusak voltak (és a sárkány sem érintette meg oket, mivel nem nagyon érdekelte a zene), még mindig fel voltak hangolva. A sötét csarnok, ami eddig csendes volt, megtelt a melódia hangjaival. A törpök többsége ennél gyakorlatiasabb volt: drágaköveket gyujtöttek, megtömték a zsebeiket, és azt, amit nem tudtak messzire elvinni, nagy sóhajjal kiengedték a kezükbol. Közöttük is Thorin volt a legbuzgóbb, de keresztül-kasul kutatott valami után, amit nem talált. Az Arkenkövet kereste, de errol még nem szólt senkinek.A törpök páncélokat, fegyvereket vettek le a falról, és felfegyverkeztek. Thorin valóban királyi jelenség volt aranylemezekkel kivert láncingben, aminek az övét skarlátvörös kövekkel díszítették, és ezüst nyelu fejszével a kezében.

- Zsákos úr! - kiáltott Thorin. - Itt a jutalmad elso részlete! Hajítsd el a régi kabátod, és vedd fel ezt!

Ezzel Bilbóra adott egy kicsi páncélinget, amit egy fiatal tünde-hercegnek készítettek régen. Acél-ezüstbol készült, amit a tündék mithrilnek neveznek. Tartozott hozzá egy gyöngyökkel és kristályokkal kivert öv is. Egy könnyu,

borbol készült sisak került a hobbit fejére, amit alulról acélgyurukkel erosítettek meg, és körben a szélén fehér drágakövekkel díszítettek."Csodálatosan érzem magam - gondolta -, de azt hiszem, elég hihetetlenül nézek ki. Hogy nevetnének rajtam otthon, a Dombon. Mégis azt kívánom, bárcsak kéznél lenne egy messzelátó!"

Bárhogy is, Zsákos úr elméjére kisebb hatása volt a kincsnek, mint a törpökére. Sokkal hamarabb, mint hogy a törpök belefáradtak volna a kincsvizslatásba, a hobbit leült a padlóra, és idegesen töprengett azon, mi lesz ennek az egésznek a vége."Sokat adnék ezekbol a drága serlegekbol - gondolta -, valami felüdíto italért Beorn egyetlen fakupájából!"

- Thorin! - kiáltott hangosan. - Mi a következo lépés? Vannak fegyvereink, de mi haszna van bármilyen fegyvernek a Rettenetes Szmóg ellen? Ezt a kincset még nem nyertük vissza. Még nem aranyat keresünk, hanem a menekülés útját; és túl sokáig kísértettük a szerencsét!

- Igazat szólsz! - válaszolt Thorin, ahogy magához tért. - Induljunk! Majd én vezetlek titeket. Ezer év alatt sem felejtem el ennek a palotának az útjait. - Szólította a többieket, mind összegyultek, a fáklyákat a fejük fölé tartva áthaladtak a nyitott ajtókon. Sokan vágyakozó pillantásokat vettetek visszafelé. Csillogó páncéljukat ismét a régi köpenyükkel takarták el, fényes sisakjukra rongyos sapkájukat húzták. Libasorban mentek Thorin mögött, kicsi fények sora a sötétben, ami gyakran megállt, ekkor félve füleltek a sárkány visszatértének legkisebb zajára. Bár a régi díszítések régen szétmállottak vagy elpusztultak, és jártában-keltében mindent bemocskolt és megperzselt a szörnyeteg, Thorin ismert minden folyosót és minden fordulót. Hosszú lépcsoket másztak meg, majd befordultak és visszhangos járatokban lefelé mentek, újra befordultak, egyre több és több lépcson mentek fel.Ezek sima, az élo kobol kivájt széles lépcsok voltak. A törpök csak mentek és mentek felfelé, nem találkoztak élolény nyomával, csak árnyakkal, amelyek menekültek a huzatban lobogó fáklyák fénye elol. A lépcsoket egyáltalán nem hobbit-lábakra méretezték, és Bilbó már úgy érezte, nem tud tovább menni, amikor a plafon hirtelen a magasba szökött, a fáklyák

fényén is túl. Fehér villanást láttak, ami egy nyíláson keresztül jött a magasból, a levego pedig kellemesebb volt. Halvány fény hullott eléjük a hatalmas ajtókon keresztül, amelyek megcsavarodva és félig megégve lógtak a sarokvasakon.

- Ez Thrór hatalmas csarnoka - mondta Thorin. - Egy ünnepi csarnok és tanácsterem. A Fokapu már nincs messze.

Áthaladtak a romos termen. Asztalok korhadtak, székek és padok feküdtek felforgatva, elszenesedve, elpusztulva. Koponyák és csontok hevertek a padlón kancsók, tálak, törött ivókürtök között a porban. Ahogy még több ajtón mentek át a terem távolabbi vége felé, víz hangja ütötte meg a fülüket, és a szürke fény hirtelen kivilágosodott.

- Itt születik a Sebes Folyó - mondta Thorin. - Innen siet a kapuhoz. Kövessük!A sziklafal egyik sötét nyílásából forró víz bújt elo, kavarogva folyt egy szuk csatornában, amit régi kezek ügyessége vájt, egyenesített és mélyített ki.

Mellette egy kövekkel kirakott út futott, elég széles, hogy sok ember mehessen rajta egymás mellett. Gyorsan végigfutottak rajta, befordultak egy széles kanyarban, és íme! Elottük ragyogott a napfény. Egy magas boltív emelkedett itt, amelyen még látszottak a régi vésetek darabjai, bár széttöredezett és megfeketedett. A ködös Nap sápadt fényt küldött a Hegy nyúlványai közé, és arany sugarak estek a kövekre a küszöb elott.Denevérek kavargó tömege, amit a fáklyák füstje felzavart álmából, suhant el fölöttük. Ahogy elore ugrottak, a lábuk megcsúszott a töredezett kövön, ami sima volt és nyálkás a sárkány lábától. A víz zúgva bukkant ki elottük, és tajtékozva hullott alá a völgybe. A földre hajították a fáklyákat, és vaksi szemekkel bámultak. Megérkeztek a Fokapuhoz, és Suhatag felé néztek.

- Végre! - mondta Bilbó. - Nem hittem volna, hogy egyszer kinézek ezen az ajtón. És soha nem reméltem, hogy egyszer ennyire örülök majd, hogy láthatom a napot, és érezhetem a szelet az arcomon. De brrr! Ez a szél hideg!Az volt. Kemény keleti szél fújt, a közeledo tél fenyegetésével. A szél a hegy karjai között kavargott a völgy felé, és a kövek között sóhajtozott. A sárkány-járta, fullasztó barlangokban töltött ido után most vacogtak a napfényben. Bilbó hirtelen úgy érezte, nem csak fáradt, hanem nagyon éhes is.

- Késo reggel lehet - mondta -, azt hiszem, nagyjából reggeli-ido - már ha van eheto reggeli. De nem hinném, hogy Szmóg kapujának küszöbe a legbiztonságosabb hely az étkezéshez. Menjünk valahova, ahol egy ideig nyugton lehetünk!

- Igazad van! - mondta Balin. - És azt hiszem, tudom, merre kellene mennünk: az öreg orházhoz, ami a Hegy délnyugati sarkánál áll.

- Milyen messze van? - kérdezte a hobbit.

- Öt órás gyaloglás, azt hiszem. Nehéz út lesz. A Kaputól induló út, ami a folyó bal partján vezet, úgy tunik, teljesen tönkrement. De nézz le oda! A folyó hirtelen elkanyarodik kelet felé Suhatag romvárosa elott. Azon a helyen régen

egy híd állt, ami meredek lépcsokhöz vezetett, amelyek felvezettek a jobb parton, és tovább egy úthoz, ami a Varjúdomb felé vitt. Ott van (vagy volt) egy ösvény, ami felvezetett az orházhoz. Nehéz lesz felmászni oda, még akkor is, ha a régi lépcso még megvan.

- Jaj nekem! - morgott a hobbit. - Még több gyaloglás és mászás reggeli nélkül! Csak tudnám, hány reggelit és más étkezést hagytunk ki abban a koszos, idotlen lyukban?Valójában két éjszaka és köztük egy nap telt el (nem teljesen élelem nélkül), mióta a sárkány összezúzta a mágikus ajtót, de Bilbó elvesztette a napok fonalát, nem tudta volna megmondani, hogy egy vagy hét éjszaka telt el.

- Ugyan, ugyan! - mondta Thorin nevetve, mert újra feltámadt benne a lelkesedés, és csörgette a drágaköveket a zsebében. - Ne hívd a lakhelyemet koszos lyuknak! Várj csak, amíg kitakarítjuk és újra feldíszítjük!

- Addig nem, amíg Szmóg él - mondta borúsan Bilbó. - Tényleg, hol lehet? Egy jó reggelit adnék érte, ha megtudhatnám. Remélem, nem a hegy tetején ül, és minket néz!Ez a gondolat nagyon zavarta a törpöket, és gyorsan egyetértettek abban, hogy Bilbónak és Balinnak igaza van.

- El kell mennünk innen - mondta Dori. - A szemeit a hátamon érzem.

- Ez egy hideg és elhagyatott hely - mondta Bombur. - Inni lehet, de ételnek nem látom nyomát. Egy sárkány biztos mindig éhes egy ilyen vidéken.

- Gyerünk! Gyerünk! - kiáltoztak a többiek. - Kövessük Balin ösvényét!

A jobb kéz felé eso sziklafal alatt nem volt út, így hát a kövek között botladoztak a folyó bal partján. Az üresség és a pusztaság még Thorin kedélyét is újra lehutötte. A híd, amirol Balin beszélt, már rég összeomlott, a kövei nagyrészt már csak sziklák voltak a hangos, sekély vízben. A folyón csak nehezen tudtak átkelni, megtalálták az osi lépcsoket, és felmásztak a magas partra, Egy kis menetelés után kiértek a régi útra, és nemsokára egy mély, a sziklák között

megbújó völgybe értek; itt megálltak és pihentek egy ideig, olyan reggelit ettek, amilyen akadt, foként cramot és vizet. (Ha tudni akarjátok, mi az a cram, csak annyit mondhatok, hogy nem ismerem a receptjét. Ez egy kekszféle, idotlen idokig friss marad, talpon tart, de nem túl ízletes, igazság szerint unalmas, csak rágógyakorlatnak jó. A Tavi emberek készítik hosszú utazásokra).Ezután ismét elindultak; most az út nyugat felé vezetett, elhagyta a folyót, és a Hegy dél felé mutató nyúlványának hatalmas oldala mind közelebb került. Végül elérték a hegyi ösvényt. Meredeken kúszott felfelé, lassan vánszorogtak egymás mögött libasorban, míg végül késo délután elérték a hegygerinc tetejét, és látták, ahogy a téli nap lefelé megy nyugaton.Itt találtak egy sík területet, ami három oldalról nyitott volt, falak nélkül, de az északi oldalon sziklafal védte, amiben egy ajtószeru nyílás volt. Az ajtóból kelettol nyugatig be lehetett látni a vidéket.

- Itt - mondta Balin - a régi idokben mindig ort állítottunk. A mögöttünk lévo ajtó egy kobevájt kamrába vezet, amit orszobának alakítottak ki. Több hasonló hely is volt a Hegy környékén. A gazdagság napjaiban nem volt nagy szükség az orszemekre, és az orök talán túlságosan el lettek kényeztetve - máskülönben korábban felfigyeltünk volna a sárkány közeledésére, és a dolgok máshogy végzodtek volna. Most mégis menedéket találhatunk itt egy idore, és sokat láthatunk anélkül, hogy meglátnának.

- Nincs sok haszna, ha látták, ahogy idejöttünk - mondta Dori, aki folyamatosan a Hegy csúcsát nézte, mintha azt várná, hogy Szmóg úgy üljön ott, mint egy madár a templomtornyon.

- Ezt meg kell kockáztatnunk - mondta Thorin. - Ma már nem mehetünk tovább.A sziklakamrában száznak is elég hely lett volna, és beljebb volt még egy kisebb helység is, ami távolabb volt a külso hidegtol. Eléggé elhagyatott hely volt; még a vadállatok sem használták Szmóg uralmának idején. Itt letették minden terhüket, egyesek azonnal elnyúltak a földön, és elaludtak, de a többiek leültek a külso ajtó közelében, és a terveikrol beszélgettek.

A beszélgetésük mindig visszatért egy dologra: hová lett Szmóg? Nyugatra néztek, de nem láttak semmit. Keleten sem volt semmi, és dél felé sem látták nyomát a sárkánynak, de arrafelé nagyon sok madár gyülekezett. Eztbámulták, és töprengtek; de nem jutottak közelebb a megoldáshoz még akkor sem, mikor megjelentek az elso hideg csillagok.

Fejezet

Date: 2015-12-18; view: 612