Home Random Page


CATEGORIES:

BiologyChemistryConstructionCultureEcologyEconomyElectronicsFinanceGeographyHistoryInformaticsLawMathematicsMechanicsMedicineOtherPedagogyPhilosophyPhysicsPolicyPsychologySociologySportTourism






Tuz és víz

Ha a törpökhöz hasonlóan ti is tudni akarjátok, merre járt Szmóg, akkor vissza kell mennünk addig az estéig, amikor összezúzta az ajtót, és dühösen elrepült, két nappal ezelott.A tavon fekvo Esgaroth város lakói nagyobb részt a házaikban voltak, mert a sötét kelet felol hideg szél fújt, de néhányan a mólókon sétálgattak. Ahogy

mindig is szerették, nézték a csillagokat, ahogy a tó sima felszínén csillognak, mikor feljöttek az égre. A városból a Magányos Hegyet eltakarták az alacsony dombok a tó távolabbi végénél, csak egy résen át lehetett látni, ahol a Sebes

Folyó megérkezett észak felol. Tiszta idoben is csak a magas csúcsot lehetett látni, de csak néha néztek arra, mert még a reggeli fényben is rettento és baljós volt. Most eltunt, nem látszott, eltakarta a sötétség.Hirtelen újra felvillant a Hegy csúcsa; egy rövid villanást lehetett látni, ami elhalványodott.

- Nézzétek! - mondta valaki. - Megint a fények! Múlt éjjel az orszemek látták, ahogy felvillannak és kialszanak, éjféltol egészen hajnalig. Valami történik arrafelé.

- Talán a Hegy alatti Király aranyat formáz - mondta egy másik. - Már régen elment észak felé. Itt az ido, hogy a dalok újra igazzá váljanak.- Milyen király? - mondta egy harmadik komor hangon. - Nekem inkább úgy látszik, hogy ez a Sárkány gyilkos tüze, az egyetlen Hegy alatti királyé, akit ismerünk.

- Mindig ilyen nyomasztó dolgokról beszélsz! - mondták a többiek. - Bármirol, áradástól a mérgezett halakig. Gondolj valami vidámra!Hirtelen nagy fényesség látszott egy alacsony helyen a dombok között, és a tó északi vége aranyszínure változott.

- A Hegy alatti Király! - kiáltották. - Kincse mint a Nap, ezüstje mint a forrás, a folyója aranyat kap! A folyó aranyat hoz a Hegyrol! - kiáltozták, és mindenhonnan nyíló ablakok, sieto lábak zaját lehetett hallani.Ismét hatalmas izgalom és lelkesedés kerekedett. De a komor hangú fickó sebesen a Mesterhez sietett. - A sárkány közeledik, vagy legyek bolond! - kiáltott. - Romboljátok le a hidakat! Fegyverbe! Fegyverbe!Hirtelen megszólaltak a riadótrombiták, és visszhangot vertek a sziklás partokon. Az éljenzés elhallgatott, az öröm félelemmé változott. Így történhetett, hogy a sárkány nem érte készületlenül oket. Olyan gyorsan szállt, hogy nemsokára meglátták ot: mint egy sebesen közeledo tuzszikra, ami egyre hatalmasabbra és fényesebbre no, és a legbolondabbak is tudták, hogy a jóslatok nagyon nem váltak be. De még mindig volt egy kis idejük. A város minden csónakját megtöltötték vízzel, minden harcos fegyvert fogott, minden nyilat és dárdát elokészítettek, és a szárazföldre vezeto hidat elpusztították, mielott Szmóg közeledésének szörnyu robaja felerosödött, és a tó vize tuzvörösen hullámzott, ahogy a rettento szárnyak elsuhantak fölötte.Hallotta az emberek sikítását, jajgatását és kiáltozását, ahogy rájuk támadt; a hidak felé fordult, de megelozték! A híd elpusztult, az ellenségei egy szigeten voltak a vízben, ami túl mély, sötét és hideg volt az ízlésének. Ha belemerül, annyi goz és pára szállt volna fel, ami napokra ködbe boríthatta volna az egész vidéket. De a tó hatalmasabb volt nála, kioltotta volna a tüzét, mielott átkelhetett volna rajta.Bömbölve csapott le újra a városra. Sötét nyilak felhoje röppent fel, csattogtak-csörögtek a pikkelyein és a drágakövein. A nyilak a leheletétol tüzet



fogtak és sisteregve hullottak vissza a tóba. Egyetlen tuzijáték sem érhet fel annak az éjszakának a látványával. Az íjak pendülésétol, a trombiták harsogásától a sárkány dühe a tetofokára hágott, míg el nem vakította és meg nem orjítette ot. Hosszú idon át senki nem mert harcba szállni ellene; most sem mertek volna, ha a komor hangú férfi (a neve Bard) nem rohangált volna fel-alá az íjászokat bíztatva, és nem sürgette volna a Mestert, hogy adjon parancsot az utolsó nyílig tartó harcra. Tuz tört elo a sárkány szájából. Egy ideig a magasban körözött felettük, bevilágítva az egész tavat; a fák a parton rézszínben és vérvörösben fénylettek, a mélyfekete árnyékok a tövüknél táncoltak. Majd a sárkány lecsapott a nyílzápor közepén, haragjában ügyet sem vetve a nyilakra, és nem is fordította a pikkelyes

oldalát az ellenségei felé, mert lángokban akarta látni a városukat.Lángok csaptak fel a zsúptetokrol és a fagerendákról, ahogy alászállt, felemelkedett, és visszafordult, bár minden tetot alaposan eláztattak, mielott a városhoz ért. Kezek százai zúdítottak vizet újra, amikor csak egy szikra is felszökött. A sárkány megfordult. A farkával egyet csapott, a Városháza tetejét szétmorzsolta és lerombolta. Kiolthatatlan lángok csaptak magasra az éjszakában. Újabb roham, majd még egy, és máris egy ház, majd egy másik állt lángokban, és dolt össze. Nem volt nyíl, ami megállíthatta volna Szmógot, vagy jobban megsebezte volna, mint egy mocsári szúnyog. Már minden oldalon emberek ugráltak a vízbe. A piactéren noket és gyerekeket vittek a megrakott csónakokba. Elhajigálták a fegyvereket. Sírás és gyász hangjai hallatszottak ott, ahol nemrég az eljövendo boldogságról és a törpökrol zengtek dalok. Most az emberek átkozták oket. Maga a Mester is az aranyozott csónakjához futott, abban reménykedve, hogy el tud menekülni a zurzavarban és ép borrel megúszhatja. Nemsokára az egész város kiürült és leégett volna a tó vizéig. A sárkány ebben bízott. Csak az érdekelte, hogy be tudjanak szállni a csónakokba. Ott már könnyedén levadászhatta oket, vagy éhen halhattak volna a vízen. Csak próbáljanak kimenni a partra, o várni fogja oket. Hamarosan az összes partmenti erdot lángba borítja, felperzsel és kiszárít minden mezot és legelot. De most jobban élvezte a városi vadászatot, mint bármit a korábbi években. De volt még egy íjászcsapat, akik kitartottak az égő házak között. Bard volt a vezérük, komor hangú, komor arcú; a barátai ot vádolták, hogy árvizet és mérgezett halakat jövendölt, bár ismerték az érdemeit és a bátorságát. Távoli leszármazottja volt Girionnak, Suhatag urának, akinek a felesége és a fia megszökött a Sebes Folyón a város pusztulásakor. Most Bard egy hatalmas tiszafa íjjal harcolt, míg egy kivételével az összes nyilát el nem lotte. A lángok közeledtek hozzá. A társai kezdték elhagyni ot. Utoljára feszítette meg az íját. Hirtelen valami a sötétbol a vállára szállt. Összerándult - de csak egy öreg rigó volt. Félelem nélkül a férfi füléhez hajolt, és híreket hozott neki. Bard csodálkozva vette észre, hogy érti a madár nyelvét; erre csak Suhatag népének leszármazottai voltak képesek.

- Várj! Várj! - mondta neki a madár. - Épp felkel a hold. Figyeld a gödröt a sárkány bal mellénél, ahogy repül és elfordul fölötted! - És miközben Bard csodálkozva várt, a madár elmondta neki, mi történt a Hegyen, és mindent, amit hallott. Ekkor Bard a füléig húzta az íj húrját. A sárkány visszafelé körözött, alacsonyan repült, és ahogy közeledett, a hold felkelt a keleti part fölött, és ezüstbe vonta a hatalmas szárnyait.

- Nyíl! - mondta az íjász. - Fekete nyíl! Téged hagytalak utolsónak. Sosem hagytál cserben, én pedig mindig visszaszereztelek. Apámtól örököltelek, o a saját apjától. Ha valóban az igazi Hegy alatti Király kovácsai készítettek, most szállj, és találj célba!A sárkány még egyszer elhúzott, még alacsonyabban, mint korábban, és ahogy megfordult és lebukott, a hasa fehéren fénylett a drágakövekrol visszaverodo holdfényben - kivéve egy helyen. A hatalmas íj megpendült. A fekete nyíl elröppent a húrról, egyenesen a sárkány bal mellénél lévo gödör felé, ahol a mellso lábát messzire kinyújtotta. A nyíl becsapódott, és eltunt a nyílhegy, a vesszo, és a toll is, olyan sebességgel repült. Egy borzalmas kiáltással, ami megsüketítette az embereket, kidöntötte a fákat és szétzúzta a köveket, Szmóg

tuzcsóvát lövellt a levegobe, megfordult, és lezuhant a magasból.Pontosan a városra esett. Végso agóniájában ízzé-porrá zúzta. A tó felmorajlott. Hatalmas goz csapott fel fehéren az éjszakai, holdvilágos sötétben. Sistergés hallatszott, egy bugyogó-kavargó hang, majd csend lett. Így pusztult el Szmóg és Esgaroth, de nem Bard. A növekvo hold egyre magasabbra emelkedett, a szél egyre erosebb és hidegebb lett. A kavargó ködbol görbe oszlopokat és felhoket formált, nyugat felé hajtotta oket, hogy foszlányokká szakadjanak a Bakacsinerdo elotti mocsarak fölött. Ekkor látni lehetett a sok csónakot a tó felszínén és a szél Esgaroth gyászoló embereinek hangját hozta. Siratták az elvesztett városukat, javaikat és a lerombolt házaikat. De volt sok minden, amiért hálásak lehettek volna, ha

belegondolnak, bár akkor ezt nem lehetett volna elvárni tolük: az emberek legalább háromnegyede élve megmenekült; az erdoik, a legeloik, az állataik és a csónakok többsége sértetlen maradt; és a sárkány halott volt. Hogy ez mit jelentett, akkor még nem tudták.Gyászoló csoportokba gyultek a nyugati parton, reszkettek a hideg szélben, elso panaszuk és haragjuk a Mester ellen irányult, aki túl hamar magára hagyta a várost, miközben néhányan még védeni akarták.

- Lehet, hogy jó esze van az üzlethez - foleg a saját üzletéhez - mormogták néhányan -, de tehetetlen, ha valami komoly történik! - Áldották Bard bátorságát, és az utolsó nagy lövését. - Bárcsak ne halt volna meg - mondta mindenki -, királlyá koronáznánk! Bard, a Sárkányölo, Girion vérébol! Fájdalom, elvesztettük!És a beszélgetés közepén egy magas alak lépett ki az árnyak közül. Teljesen elázott, fekete haja vizesen tapadt az arcára és a vállára, a szemében vad tuz égett.

- Bard nem veszett oda! - kiáltotta. - A vízbe ugrott Esgarothból, mikor az ellenség elpusztult. Én vagyok Bard, Girion vérébol; én öltem meg a sárkányt!

- Bard király! Bard király! - kiáltozták. A Mester a vacogó fogait csikorgatta.

- Girion Suhatag ura volt, nem Esgaroth királya - mondta. - A Tóvárosban mindig Mestert választottunk az öregek és bölcsek közül, és nem turtük egyszeru harcosok uralmát. Hadd menjen "Bard király" vissza saját birodalmába - bátorsága felszabadította Suhatagot, és semmi nem áll visszatérésének útjába. Aki akar, vele tarthat, ha jobban kedvelik a hideg földeket a Hegy árnyékában, mint a tó zöld partjait. A bölcsek itt maradnak, és remélhetoleg újjáépítik a városunkat, és megint élvezni fogják békéjét és gazdagságát.

- Bard királyt választjuk! - kiáltották a közelben álló emberek válaszul.

- Elegünk van az vénekbol és a garasoskodókból! - A távolabb állók is csatlakoztak a kiáltásokhoz: - Éljen az Íjász, le a Pénzeszsákokkal! - mígnem a lárma már a parton visszhangzott.

- Én lennék az utolsó, aki lebecsüli Bardot, az Íjászt - mondta óvatosan a Mester (mert Bard most a közelében állt). - Ma éjjel fohelyet érdemelt ki városunk jótevoi között; és kiérdemelte, hogy sok dalban örökítsék meg. De miért, ó emberek - itt a Mester felemelkedett, nagyon hangosan és tisztán beszélt tovább -, miért engem hibáztat mindenki? Mit vétettem, hogy le akartok váltani? Ki ébresztette fel a sárkányt álmából, ha megkérdezhetem? Ki kapott

tolünk gazdag ajándékokat és boséges segítséget, és elhitette velünk, hogy a régi dalok igazzá válhatnak? Ki játszott a lágy szívünkkel és a vágyainkkal? Miféle aranyat küldtek nekünk a folyón jutalmul? Sárkánytüzet és pusztulást!

Kitol követelhetnénk a kárunk megtérítését, és segítséget az özvegyeink és árváink számára?Ahogy láthatjátok, a Mester nem ok nélkül kapta a pozícióját. A szavai hatására az emberek pillanatnyilag elfeledkeztek az új király gondolatáról, a dühük pedig Thorin és társai ellen irányult. Vad és kemény szavak hallatszottak sokfelol; és sokan azok közül, akik a leghangosabban énekelték a régi dalokat, most hangosan kiabálták, hogy a törpök szándékosan ellenük zavarták fel a sárkányt!

- Bolondok! - mondta Bard. - Miért vesztegettek szót és indulatot azokra a boldogtalan teremtményekre? Biztos, hogy ok vesztek oda elsoként a tuzben, mielott Szmóg hozzánk jött volna. - Miközben beszélt, a Hegy gazdátlanul,

orizetlenül hevero mesés kincsének gondolata költözött a szívébe, és elhallgatott. Elgondolkodott a Mester szavain, Suhatag újjáépítésén, hogy arany harangokkal tölti meg a várost, ha találna megfelelo embereket.Végül újra megszólalt: - Mester, ez most nem a dühös szavak ideje, vagy hogy a változás súlyos terveit mérlegeljük. Feladatunk van. Még mindig téged szolgállak, bár egy ido után talán újra meggondolom szavaidat, és északra megyek azokkal, akik követnek engem.Ezzel elment, hogy segítsen a táborok elrendezésében, valamint a betegek és sérültek ellátásában. A Mester haragos tekintettel nézett utána, és ülve maradt a földön. Többet gondolkodott, mint beszélt, hacsak nem akkor, amikor hangosan kiabált az embereknek, hogy hozzanak neki élelmet és tüzet. Bard bármerre ment, mindenhol azt látta, hogy futótuzként terjed a szóbeszéd az emberek között a temérdek kincsrol, ami most orizetlenül hever. Az emberek a veszteségiek kárpótlásáról beszéltek, amit a kincsbol kapnak majd, hatalmas

vagyonról, amelybol sok drága dolgot vehetnek délrol; ez nagyon felvidította oket nehéz helyzetükben. Ez jól jött, mivel az éjszaka zord és nyomorúságos volt. Csak néhányuknak jutott fedél (a Mesternek jutott egy), az élelem kevés

volt (még a Mesternek sem jutott sok). Azok közül, akik sértetlenül megmenekültek a város pusztulásából, sokan megbetegedtek a víztol, a hidegtol, az éjszakai bánattól, és késobb meghaltak. A következo napokban sokan betegeskedtek és nagy éhínség volt.Eközben Bard átvette az irányítást, és a saját ötletei szerint rendezte a

dolgokat, bár mindig a Mester nevében. Nehéz feladat volt az emberek kormányzása, a lakások és a védelem elokészítése. Valószínuleg a legtöbben odavesztek volna a télen, ami szorosan az osz nyomában járt, ha nincs kéznél a segítség. De a segítség gyorsan jött; Bard azonnal gyors futárokat küldött fel a folyón az Erdobe, hogy az Erdotündék Királyának segítségét kérje. Ezek a futárok már egy vonuló sereget találtak, bár még csak két nap telt el Szmóg pusztulása óta.A Tündekirály híreket kapott a saját futáraitól, és a madaraktól, amelyek szerették a népét, így már sokat tudott arról, mi történt. Valóban nagy volt a felfordulás a szárnyas teremtmények között, amelyek a Sárkány Pusztájának szélén éltek. A levego megtelt körözo madárrajokkal, gyors röptu küldönceik ide-oda

szálltak az égen. Az Erdo határán fütyülés, kiáltozás és trillázás hallatszott. A Bakacsinerdoben terjedt a hír: "Szmóg halott!" Levelek susogtak, füleket hegyeztek. Még mielott a Tündekirály kilovagolt volna, a hír elért a Ködhegység

fenyveseibe is; Beorn hallotta a faházában, az orkok tanácsot ültek a barlangjaikban.

- Attól tartok, most hallottunk utoljára Tölgypajzsos Thorinról - mondta a király. - Jobban tette volna, ha a vendégemmarad. Gonosz szél az - tette hozzá -, ami senkinek nem hoz semmi jót. - O sem felejtette el Thrór gazdagságának legendáját. Így történhetett, hogy Bard hírnökei már úton találták, ahogy sok lándzsással és íjásszal vonult; sok varjú gyult össze fölötte, mert azt gondolták, újra kitört a háború, olyan, ami nagyon régen nem volt ezen a tájon. De a király, mikor meghallotta Bard kérését, megkönyörült, mert jó és kedves népek ura volt; így a menet, ami eredetileg egyenesen a Hegy felé tartott, elfordult, és most a folyó mentén a Hosszú Tóhoz sietett. Nem volt elegendo csónak vagy tutaj a seregének, így kénytelenek voltak lassabban, gyalog menni; de hatalmas készleteket küldött elore a folyón. A tündék könnyuléptuek, és bár akkoriban nem voltak hozzászokva a meneteléshez, és a földek veszélyesek voltak az Erdo és a Tó között, gyorsan haladtak. Öt nappal a sárkány halála után elérték a tópartot, és meglátták a város romjait. Örömmel fogadták oket, ahogy kell, és az emberek a Mesterükkel az élen készek voltak bármilyen alkura a jövoben, hogy meghálálják a Tündekirály segítségét.A tervük hamarosan elkészült. A nokkel, gyerekekkel és a betegekkel a Mester hátramaradt; vele maradt néhány mesterember és sok ügyes tünde; ok fákat vágtak ki, összegyujtötték az Erdobol a folyón leúsztatott rönköket. Ezután sok kunyhót emeltek a parton, a közeledo tél ellen. A Mester irányítása alatt elkezdték az új város tervezését, amit minden korábbinál szebbre és nagyobbra terveztek, de nem a régi helyén. Északabbra költöztek a parton; mert ettol fogva irtóztak a víztol, ahol a sárkány feküdt. Többé nem tért vissza az aranyágyára, mozdulatlanul, kicsavarodva feküdt a sekély vízben. Ott késobb hosszú idon át lehetett látni a hatalmas csontjait nyugodt idoben, a régi város romjai között. Csak kevesen mertek átkelni az átkozott helyen, és senki nem mert lemerülni a borzongató vízbe, hogy felhozza a drágaköveket, amelyek kihullottak a rothadó tetemébol.De minden hadra fogható ember és a Tündekirály seregének legnagyobb része felkészült, hogy északra vonuljon a Hegyhez. Így történt, hogy tizenegy nappal a város pusztulása után a sereg eleje áthaladt a kokapukon a tó végénél, és behatolt a puszta földekre.

Fejezet


Date: 2015-12-18; view: 671


<== previous page | next page ==>
Házon kívül | Gyülekeznek a felhok
doclecture.net - lectures - 2014-2024 year. Copyright infringement or personal data (0.01 sec.)