A küszöbön

Két nap alatt egyenesen feleveztek a Hosszú Tavon, kiértek a Sebes Folyóra, és már láthatták, ahogy komoran és magasan tornyosult eléjük a Magányos Hegy. A sodrás eros volt, lassan haladtak. A harmadik nap végére, néhány mérfölddel felfelé a folyón, kihúzódtak a bal oldali vagy nyugati partra, és kiszálltak. Itt csatlakoztak hozzájuk a lovak a készletekkel és más szükséges teherrel, valamint a pónik, amelyeket saját használatra küldtek nekik. Amit csak lehetett, felpakoltak a pónikra, a maradékot egy sátorban elraktározták. A város emberei közül senki sem akart velük maradni, még éjszakára sem, ilyen közel a Hegy árnyékához.

- Semmi esetre sem, amíg a dalok valóra nem válnak! - mondták. Ezen a vad tájon könnyebb volt hinni a sárkányban, mint Thorinban. A raktárnak tényleg nem kellett orség, mert az egész vidék üres pusztaság volt. Így hát a kíséretük elhagyta oket, az emberek gyorsan lehajóztak a folyón, vagy elsiettek a parti ösvényeken, bár az éjszaka közeledett.

Az éjszaka hideg volt és magányos, a lelkesedésük lelohadt. Következo nap újra elindultak. Balin és Bilbó leghátul lovagolt, mindkettojük egy-egy súlyosan megrakott pónit vezetett maga mellett. A többiek valamivel elorébb voltak, lassan keresték az utat, mert nem voltak ösvények. Északnyugat felé tartottak, ferde vonalban távolodtak a Sebes Folyótól, egyre közelebb és közelebb kerültek a Hegy egyik nyúlványához, ami a déli oldalon meredt feléjük.Fárasztó utazás volt, csendes és óvatos. Nem hallatszott nevetés, ének vagy a hárfa hangja. A remény és a büszkeség, ami a szívükben kavargott, mikor a régi dalokat énekelték a tónál, nyomasztó komorsággá fakult. Tudták, hogy közelednek az útjuk végéhez, és lehet, hogy ez egy szörnyu vég lesz. A táj körülöttük kopár és sivár lett, bár régen, ahogy Thorin elmondta nekik, zöld és szép volt. Csak kevés fu volt, hamarosan már nem volt sem fa, sem bokor, csak összetört és megfeketedett csonkok, amelyek a rég eltunt növényekrol meséltek. Közeledtek a Sárkány Pusztájához, éppen az év vége felé.Elérték a Hegy szegélyét, továbbra sem találkoztak semmi veszéllyel, a

sárkánynak nyomát se látták, csak a pusztaságot, amit a barlangja köré épített. A Hegy sötéten, némán állt elottük, és fölébük magasodott. Az elso tábort a nagy déli nyúlvány nyugati oldalán ütötték fel, ami egy magaslaton végzodött; ezt Varjúdombnak hívták. Itt régen egy ortorony állt, de még nem merték megmászni, túlságosan szem elott volt.

Mielott elindultak volna, hogy megkeressék a Hegy nyugati nyúlványain a titkos ajtót, amiben minden reményük volt, Thorin kiküldött egy felderíto csapatot, hogy kikémleljék a dél felé eso földeket, ahol az Elülso Kapu állt.

Erre a feladatra Balint, Filit és Kilit jelölte ki, és velük tartott Bilbó is. A szürke, néma sziklák alatt masíroztak a Varjúdomb lábáig. Ott a gyors és zajos folyó egy széles hurkot írt le Suhatag völgye körül, elfordult a Hegytol a Tó felé vezeto útján. A partjai csupaszok és sziklásak voltak magasan és meredeken álltak a folyó fölött. A keskeny sziklák között tajtékzó és csobogó víz fölött, a széles völgyben, amelyre árnyékot vetettek a Hegy karjai, láthatták a régi házak, tornyok és falak szürke romjait.

- Itt fekszik mindaz, ami Suhatagból megmaradt - mondta Balin. - A Hegy oldalán erdo zöldellt, a védett völgy gazdag és kellemes hely volt abban az idoben, amikor még a harangok zúgtak a városban. - Szomorúnak és komornak látszott, ahogy ezt mondta: Thorin társainak egyike volt, amikor a Sárkány megérkezett.Nem merték sokkal messzebbre követni a folyót, a Kapu felé. Túlmentek a déli nyúlvány végén, amíg egy szikla mögött rejtozve kinézhettek, és láthattak egy hatalmas, barlangszeru nyílást a szirtfalon, a Hegy karjai között. Innen bukkant elo a Sebes Folyó vize; goz és fekete füst is jött onnan. Semmi sem mozdult a pusztaságon, csak a goz és a víz, és néha-néha egy fekete, baljós kinézetu holló. A köves mederben folyó víz hangja volt az egyetlen, amit hallottak, és alkalmanként egy madár durva károgása. Balin reszketett.

- Térjünk vissza! - mondta. - Semmit nem tehetünk itt! - És nem tetszenek nekem ezek a sötét madarak sem, gonosz kémeknek látszanak.

- A sárkány még él, és a Hegy alatti csarnokokban van, vagy legalábbis azt hiszem a füst alapján - mondta a hobbit.

- Ez még nem bizonyíték - válaszolt Balin -, bár nem kétlem, hogy igazad van. De lehet, hogy egy idore elment, vagy talán a hegyoldalon fekszik és orködik, de ettol még jöhet ki füst és goz a kapun: biztos minden csarnok az o förtelmes buzével van tele.Ilyen borús gondolatokkal, melyeket a felettük szálló hollók károgása követett, megtették a fárasztó utat vissza a táborukba. Júniusban még Elrond szép házának vendégei voltak, de most, ahogy az osz lassan télbe fordult, az egész mintha évekkel ezelott történt volna. Egyedül voltak egy veszedelmes pusztaságon, a további segítség minden reménye nélkül. Az útjuk végén voltak, de a leheto legtávolabb a küldetésük végétol. Semelyikükben sem maradt sok lelkesedés.Furcsán hangzik, de Zsákos úrban több volt, mint a többiekben. Gyakran

elkérte Thorin térképét és bámulta: a rúnákon és a hold-rúnákon járt az esze, amelyeket Elrond olvasott el. O volt,aki elkezdte a törpökkel a titkos ajtó veszélyes keresését a nyugati lejtokön. Majd áttették a táborukat egy hosszú völgybe, amely szukebb volt, mint a déli völgy, ahol a folyó Kapui álltak, oldalról a Hegy alacsonyabb nyúlványai határolták. Itt két ilyen nyúlvány elore ugrott a központi részbol hosszú, meredek oldalú hegygerincek formájában,

amelyek folyamatosan a síkság felé lejtettek. A nyugati oldalon kevesebb nyomát látták a sárkány fosztogatásának, és némi fu is volt ott a póniknak. Ebbol a nyugati táborból, amit egész nap a szirt és a fal árnyékolt addig, amíg a nap nem kezdett ereszkedni az erdo felé, naponta csapatokban keresték a felfelé vezeto ösvényt a hegyoldalon. Ha a térkép jó volt, valahol magasan a völgy bejáratánál álló szirt fölött kellett lennie a titkos ajtónak. Nap nap után

siker nélkül tértek vissza a táborukba.De végül váratlanul megtalálták, amit kerestek. Fili, Kili és a hobbit

egyik nap visszament a völgybe, bukdácsoltak a lehullott kövek között a déli sarokban. 12 óra körül, mikor egy hatalmas ko mögött kúszott, ami magában állt, mint egy oszlop, Bilbó rábukkant valamire, ami durva, felfelé vezeto lépcsonek látszott. Mikor izgatottan felmentek rajta, o és a törpök egy keskeny ösvény nyomait látták, ami gyakran eltunt, majd újra megjelent, a déli gerinc tetejéig kanyargott, és végül egy még keskenyebb párkányra vezette oket, amely észak felé fordult a Hegy felszínén. Ahogy lenéztek, látták, hogy a völgy bejáratánál álló szirt tetején vannak, és a saját táborukat nézték odalent. Csendesen, a jobb oldalon a sziklás falhoz tapadva libasorban vonultak végig a párkányon, mígnem az ösvény oldala bemélyedt, és egy kicsi, meredek falú, füves padlójú, csendes sziklafülkéhez értek. A bejáratát, amire rátaláltak, lentrol nem lehetett látni a föléjük nyúló szikla miatt, és távolabbról sem, mert olyan kicsi volt, hogy egy sötét repedésnek tunt, semmi többnek. Nem barlang volt, és nyitottan állt az égbolt felé; de a belso végén sima fal emelkedett, ami az alsó részén, a földhöz közel sima és szabályos komuvesmunka volt, sehol nem látszott illesztés vagy repedés. Nem látszott helye ajtófélfának, szemöldökfának, küszöbnek, vagy akár keresztfának, retesznek, esetleg kulcslyuknak; de mégsem kételkedtek abban, hogy végül megtalálták az ajtót. Megdöngették, nyomták, tolták, könyörögtek, hogy megmozduljon, régi nyitóvarázslatok töredékeit szavalták, de semmi sem mozdult. Végül kifáradva lepihentek a lábánál a fuben, és mikor kezdett esteledni, megkezdték a hosszú

lefelé mászást.Izgalom volt a táborban aznap este. Reggel felkészültek, hogy még egyszer megpróbálják. Csak Bofur és Bombur maradt hátra, hogy a pónikat és a készleteket orizzék, amelyeket a folyótól hoztak fel. A többieklementek a völgybe, fel az újonnan felfedezett ösvényen, majd végig a keskeny párkányon. Itt nem vihettek sem csomagot, sem batyut, mert az út keskeny és félelmetes volt: mellettük százötven láb mély szakadék, éles kövekkel az alján; de mindegyikük hozott magával egy jó hosszú kötelet, amit szorosan a derekuk köré csavartak, így végül

szerencsésen elértek a füves bemélyedésig. Itt felütötték a harmadik táborukat, és amire szükségük volt, a kötelekkel

felhúzták a mélybol. Ugyanígy néha le tudták ereszteni az aktívabb törpöket, mint például Kilit, hogy híreket vigyenek, vagy leváltsák Bofurt az orségben. mondta. - Elszédülnék, a szakállamra lépnék, és újra tizenhárman lennétek. Az összecsomózott kötelek pedig túl vékonyak a súlyomhoz. - Szerencsére ez nem volt igaz, ahogy ezt látni fogjátok.Mindeközben néhányan bejárták a párkányt a nyíláson túl, és találtak egy ösvényt, ami egyre magasabbra vezetett a Hegyen; de nem mertek nagyon messzire kalandozni azon az úton, és túl sok haszna sem volt. Ott fent csend honolt, amit sem madár, sem hang nem tört meg, kivéve a szél a kövek hasadékaiban. Halkan

beszéltek, nem kiabáltak, és nem is énekeltek, mert veszély leselkedett minden szikla mögött.A többiek, akik az ajtó titkával voltak elfoglalva, nem voltak sikeresebbek. Túl izgatottak voltak ahhoz, hogy a rúnákkal és a hold-rúnákkal bajlódjanak, inkább szüntelenül azt próbálták kitalálni, hogy pontosan hol lehet elrejtve az ajtó a sima szikla felszínén. Sokféle csákányt és szerszámot hoztak a Tóvárosból, eloször ezeket próbálták használni. De mikor a kore ütöttek, a nyél szilánkokra esett, kegyetlenül felsértette a karjukat, az acélszerszámok úgy törtek és hajoltak el, mint az ólom. Világosan látták, hogy a bányászmunka nem használt a varázslat ellen, ami lezárta az ajtót; a zajok visszhangja pedig megrémítette oket.Bilbó magányosan és fáradtan üldögélt a küszöbön - természetesen nem volt

igazi küszöb, de viccesen így hívták a kis füves helyet a fal és a nyílás között, mert emlékeztek Bilbó szavaira a váratlan összejövetelen az o hobbit-üregében, mikor azt mondta, hogy üldögélhetnek a küszöbön, amíg ki nem találnak valamit. Valóban ültek és gondolkodtak, vagy céltalanul bóklásztak, és egyre morcosabbak lettek. Kicsit újra fellelkesültek, mikor megtalálták az ösvényt, de most magukba roskadtak; de mégsem akarták feladni, nem akartak elmenni. A hobbit sem volt sokkal okosabb a törpöknél. Nem csinált semmit, csak ült, a hátát a sziklafalnak

támasztva, és kibámult a nyíláson, túl a sziklán, túl a tágas földeken, túl a Bakacsinerdo fekete falán, azon is túl a messzeségbe, ahol néha megpillantotta a Ködhegységet, ami kicsi és távoli volt. Ha a törpök megkérdezték, hogy mit

csinál, így válaszolt:

- Azt mondtátok, hogy az én dolgom ülni, gondolkodni, és valahogy bejutni, tehát ülök és gondolkodom. - De attól tartok, nem a munkán járt az esze, hanem azon, ami a kéklo messzeségben volt: a csendes Nyugati Földeken, a Dombon, és alatta az o kis hobbit-üregén. Egy hatalmas szürke szikla feküdt a fu közepén, kedvetlenül nézte, vagy a hatalmas csigákat figyelte. Láthatóan szerették a kis elzárt helyet a huvös, sziklás falaival, sok nagyméretu példány lassan, ragacsosan mászott a ko oldalán.

- Holnap kezdodik az osz utolsó hete - mondta Thorin egyik nap.

- És az osz után jön a tél - mondta Bifur.

- És utána az új év - tette hozzá Dwalin -, és a szakállunk addig no, amíg leér a szikláról a völgybe, mielott bármi történik itt. Mit tesz a tolvaj értünk?

- Mivel van egy láthatatlanná tevo gyuruje, és valószínuleg most már különlegesen jó muvész, kezdek arra gondolni, hogy be kellene mennie az Elülso Kapun, és kémkedni kellene egy kicsit!Bilbó hallotta ezt - a törpök kint ültek a sziklán: pont a zárt rész fölött, ahol o ült. "Jó ég! - gondolta magában - hát ezért kezdtek el gondolkodni, ugye? Mindig én vagyok az a szerencsétlen, akinek ki kell húzni oket a bajból, legalábbis mióta a mágus elment. Mit fogok most csinálni? Tudhattam volna, hogy végül valami szörnyuség fog történni velem. Nem hinném, hogy újra el tudnám viselni a boldogtalan Suhatag látványát, nem beszélve a füstölgo kapuról!!!"Azon az éjszakán nagyon nyomorúságosnak érezte magát, alig aludt. Másnap a törpök mind elcsatangoltak valamerre, különbözo irányokban: volt, aki a pónikat sétáltatta odalent, mások a hegyoldalon barangoltak. Bilbó egész nap mélabúsan ült a fuben, a sziklát bámulta, vagy nyugat felé nézett a szuk nyíláson át. Furcsa érzése volt, mintha várna valamire. "Talán ma hirtelen visszatér a mágus" - gondolta.Ha felemelte a fejét, megpillanthatta a távoli erdot. Ahogy a nap nyugat

felé fordult, sárgán ragyogott az erdo távoli teteje, mintha az utolsó sápadt levelek elkapták volna a fényt. Nemsokára látta, ahogy a nap narancssárga gömbje a szeme magasságába ereszkedik. A nyíláshoz ment, és egy halvány, sovány

újholdat látott a horizont fölött. Abban a pillanatban egy éles reccsenést halott maga mögött. A szürke sziklán egy hatalmas rigó volt, majdnem szénfekete, a halványsárga begyét sötét foltok pettyezték. Reccs! Elkapott egy csigát, és a sziklához ütögette. Reccs! Reccs!Bilbó hirtelen megértette. Minden veszélyrol megfeledkezve a kiállt a párkányra, a törpöket hívta, kiabált, integetett. Akik a legközelebb voltak, a köveken bukdácsolva a leheto leggyorsabban közeledtek a párkányon, azon gondolkozva, hogy vajon mi történhetett. A többiek kiabáltak, hogy húzzák fel

oket a kötelekkel (kivéve Bombur, természetesen: o éppen aludt).Bilbó gyorsan elmagyarázta. Mind elcsendesedtek: a hobbit a szürke konél állt, a törpök lobogó szakállal, türelmetlenül figyeltek. A nap egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, a reményük elhalt. Egy vöröslo felho-övbe ereszkedett, és eltunt. A törpök felsóhajtottak, de Bilbó még mindig majdnem mozdulatlanul állt. A kicsi hold a horizontra ereszkedett. Közeledett az este. Majd hirtelen, mikor

a reményük már teljesen elveszett, a nap egy vörös sugara kiszökött, mint egy ujj a felho résén át. Egy fénysugár áthatolt a nyíláson, bejutott az bemélyedésbe, és a sziklafalra hullott. Az öreg rigó, aki egy magasabb helyrol

figyelt a gombszemeivel, a fejét egyik oldalra hajtva, hirtelen trillázott egyet. Hatalmas kiáltás harsant fel. Egy koszilánk elvált a faltól, és leesett. Hirtelen egy lyuk jelent meg, nagyjából háromlábnyira a talajtól. Gyorsan, attól

tartva, hogy az utolsó remény is elvész, a törpök a falhoz szaladtak, és tolni kezdték - hiába.

- A kulcs! A kulcs! - kiáltott Bilbó. - Hol van Thorin?

Thorin odasietett.

- A kulcs! - kiabált Bilbó. - A kulcs, ami a térképpel járt! Próbáld ki, amíg van idő!

Thorin elore lépett, elohúzta a kulcsot a nyakán lógó láncról. A lyukba tette. Beleillett, és elfordult! Csatt! A fénysugár kihunyt, a nap lement, a hold eltunt, az éjszaka beborította az eget.Mindannyian egyszerre tolták, és a sziklafal egy része lassan engedett. Hosszú egyenes rések jelentek meg, és kiszélesedtek. Egy öt láb magas és három

láb széles ajtó körvonalai jelentek meg, majd lassan, hang nélkül az ajtó befelé kitárult. Úgy tunt, a sötétség füst módjára áramlik ki a lyukon a hegy oldalából. A szemük elott egy mély sötétség, amiben semmi sem látszott, egy

ásító üreg, ami befelé és lefelé vezetett.

Fejezet

Belso információ

A törpök hosszú ideig az ajtó elott álltak a sötétben és vitatkoztak, amíg Thorin el nem kezdett beszélni:

- Itt az ido, a mi nagyra becsült Zsákos urunknak, aki hosszú utunkon bebizonyította, jó társunk, valamint a méretét meghaladóan bátor és leleményes, és ha mondhatom, a szerencséje is több a szokásosnál, hogy elvégezze a munkát,

amiért felvettük a Társaságunkba, és szintén itt az ido, hogy megszolgálja a Jutalmát.Már ismeritek Thorin stílusát, amit fontosabb alkalmakkor használt, így nem idézek többet tole, bár o ennél sokkal tovább folytatta a beszédet. Ez valóban különleges alkalom volt, de Bilbó kezdett türelmetlen lenni. Mostanra már elég jól ismerte Thorint, és tudta, mire akar kilyukadni.

- Ha arra gondolsz, hogy az én dolgom elsonek bemenni az alagútba ó Thráin fia,

Tölgypajzsos Thorin, szakállad mindig nojön nagyobbra - mondta idegesen a hobbit

-, bökd ki végre, és essünk túl rajta! Lehet, hogy visszalépek. Kétszer már kihúztalak benneteket a bajból, és ez nem volt benne az eredeti megállapodásban, tehát úgy érzem, már kiérdemeltem némi jutalmat. De ahogy mondják "három a magyar igazság", és valahogy azt hiszem, nem fogok visszalépni. Talán elkezdtem jobban bízni a szerencsémben, mint régebben - itt arra gondolt, hogy tavasszal, mikor elhagyta az otthonát, de úgy tunt, hogy ez évszázadokkal ezelott történt -, de bárhogy is, azt hiszem, bemegyek, bekukucskálok, és túl leszünk rajta. Nos,

ki tart velem?Nem várta, hogy kórusban jelentkeznek, ezért nem is volt csalódott. Fili és Kili kényelmetlenül érezte magát, egyik lábukról a másikra álltak, de a többiek nem is tettették, hogy jelentkezni akarnak - kivéve öreg Balin, az orszem, aki nagyon kedvelte a hobbitot. O mondta, hogy bemegy, legalábbis a bejáratig, és talán egy kicsit beljebb is, hogy szükség esetén segítséget hívhasson.A legtöbb, amit a törpökrol elmondhatunk az ennyi: Bilbót nagyon bokezuen akarták megfizetni a szolgálataiért; elhozták, hogy elvégezze nekik a piszkos munkát, és örültek, ha a szegény flótás meg is teszi. De mindent elkövettek volna, hogy kihúzzák a bajból, ha egyszer belekerült, ahogy a trolloknál, a kalandjaik kezdetén egyszer már megpróbálták, mielott még bármi okuk lett volna, hogy hálásak legyenek neki. Ez az igazság: a törpök nem hosök, hanem számító népség, akik a pénzt mindennél többre tartják, némelyikük ravasz, megbízhatatlan és rossz; mások viszont olyan rendesek, mint Thorin és Társai, foleg ha nem

várunk tolük túl sokat.A csillagok felkeltek mögötte a feketével keretezett sápadt égbolton, mikor a hobbit bemászott az elvarázsolt ajtón és belopakodott a Hegy belsejébe. Sokkal könnyebb volt elorejutni, mint várta.Ez nem egy ork-kapu volt, vagy az erdotündék durva barlangja. Ezt a járatot törpök készítették tudásuk és gazdagságuk tetofokán: nyílegyenes volt, a padlója és az oldala sima, enyhén, állandó szögben lejtett valahová a sötét messzeségbe a mélyben.Egy ido után Balin sok szerencsét kívánt Bilbónak, és ott állt meg, ahonnan még látta az ajtó halvány körvonalát, és a járat visszhangjának köszönhetoen hallotta a többiek suttogó hangját. Ezután a hobbit felhúzta a gyurujét, és csendben lopakodott lefelé, egyre lejjebb a sötétbe. Reszketett a félelemtol, de a kis arca eltökélt volt és komor. Már teljesen más volt, mint az a hobbit, aki egy szál zsebkendo nélkül futott el Zsáklakról hosszú idovel ezelott. Régóta nem volt már zsebkendoje. A torét meglazította a tokjában, szorosabbra húzta az övét és továbbment.

- Most már nyakig benne vagy Zsákos Bilbó - mondta magának. - Az összejövetel éjszakáján belementél, most ki kell másznod belole, és meg kell fizetned érte! Jó ég, mennyire bolond voltam, és az is vagyok! - mondta a legkevésbé Tuk-oldala. - Egyáltalán mit tudok kezdeni egy sárkány orizte kinccsel? Az egész kupac örökre ott maradhat, ahol van, ha fel tudnék ébredni, és látnám, hogy ez a ronda alagút az én otthoni eloszobám!Persze nem ébredt fel, hanem csak ment és ment tovább, mígnem az ajtó utolsó nyoma is elhalványult mögötte. Teljesen egyedül volt. Hamarosan úgy érezte, hogy kezd melegebb lenni. "Csak nem valamiféle izzást látok pontosan magam elott itt lent?" - gondolta. Azt látott. Ahogy ment elore, az izzás egyre nott, egy ido után már nem kételkedett benne. Vörös fény volt, ami folyamatosan egyre vörösebb és vörösebb lett. És már kétségtelenül meleg volt az alagútban. Gozgomolyagok lebegtek el mellette, izzadni kezdett. Egy hang is elkezdett dobolni a fülén, egyfajta bugyborékolás, mintha egy hatalmas üst rotyogna a tuzön, és ez a hang elkeveredett egy olyan morajjal, mintha egy óriási kandúr dorombolna. Ez a zaj eltéveszthetetlen bugyborékoló hanggá növekedett: egy hatalmas állat horkolt álmában elotte, lent a vörös izzásban.Ez volt az a pont, amikor Bilbó megállt. Innen továbbmenni, ez volt a legbátrabb tett, amit valaha véghez vitt. Azok a félelmetes dolgok, amelyek ezután történtek, semmiségek voltak ehhez képest. Az igazi csatát egyedül vívta meg az alagútban, mielott meglátta volna a szörnyu veszélyt, ami rá leselkedett. Bárhogy is, rövid várakozás után továbbment. Képzeljétek el ot, ahogy elér az alagút végéhez, egy olyan nyíláshoz, ami méretre és formára olyan, mint az ajtó odafent. Ezen keresztül kibukkan a hobbit kicsi feje. Elotte fekszik az osi törpök hatalmas, legalsó pincéje vagy pincecsarnoka, pont a Hegy gyökerénél. Majdnem teljesen sötét, így a méreteit csak halványan lehet sejteni, de a kopadló közelebbi oldaláról hatalmas izzás száll fel: Szmóg ragyogása!Ott feküdt, egy óriási vörös-arany sárkány, mély álomban; füstfoszlányok jöttek az állkapcsai közül és az orrlyukaiból, de álmában a tüze kis lánggal égett. Alatta, a lába, az összetekeredett farka alatt, körülötte mindenhol, minden oldalon, hosszan elnyúlva a láthatatlan padlón, értékes holmik feküdtek számtalan halomban: megmunkált és nyers arany, drágakövek, ékszerek és ezüst, amit vörössel foltozott a sötétpiros fény.Ott feküdt Szmóg, a szárnyai behúzva, mint egy mérhetetlen nagy denevéré, félig az egyik oldalára fordulva. Így a hobbit láthatta az alsó részeit és a hosszú,

sápadt hasát, amibe drágakövek és arany nyomódott a drága ágyon való hosszú fekvéstol. Mögötte, ahol a falak a legközelebb voltak, homályosan látni lehetett a fellógatott páncélingeket, sisakokat, fejszéket, kardokat és lándzsákat; hatalmas edények álltak sorokban, elképzelhetetlen kincsekkel megtöltve. Ha azt mondom, hogy elállt Bilbó lélegzete, akkor nem mondtam semmit. Nem voltak szavak arra, hogy kifejezzék a döbbenetét, mivel az emberek nyelve, amit akkor tanultak a tündéktol, mikor az egész világ csodálatos volt, megváltozott. Bilbó hallott

már meséket és énekeket a sárkánykincsrol, de az ilyen kincs csillogása, a boség, a dicsoség nem volt ismert elotte. A szíve eltelt és túlcsordult a varázslattól és a törpök vágyától; mozdulatlanul bámulta a minden értéket és árat felülmúló aranyat, majdnem elfeledkezett a félelmetes orrol.Örökkévalóságnak tunt, amíg nézelodött, majd szinte akarata ellenére kilopakodott az ajtónyílás árnyékából, keresztül a padlón, a kincshalom legközelebbi széléhez. Fölötte tornyosult az alvó sárkány, még álmában is egy szörnyu fenyegetés. Bilbó megmarkolt egy kétfülu serleget, olyan nehezet, amit még elbírt, és vetett felfelé egy félos pillantást. Szmóg egyik szárnya megmozdult, az egyik karma kinyílt, a horkolás ritmusa megváltozott.Ekkor Bilbó elmenekült. De a sárkány nem ébredt fel - még nem -, csak átúszott más, kapzsi és eroszakos álmokba, ahogy ott feküdt az elbitorolt csarnokban, miközben a kis hobbit visszafelé küszködött a hosszú alagútban. A szíve szaporán vert, a lábai jobban remegtek, mint lefelé, de még mindig markolta a serleget, és a legfobb gondolata ez volt: "Megcsináltam! Ez majd megmutatja nekik. Még hogy 'inkább fuszeres, mint tolvaj'. Hát ezt sem fogjuk hallani többet."És nem is hallotta. Balin nagyon megörült, hogy újra látja a hobbitot, és amennyire örült, annyira meg is lepodött. Felkapta Bilbót, és kivitte a szabad levegore. Éjfél volt, felhok takarták a csillagokat, de Bilbó becsukott szemmel feküdt, újra élvezte a friss levegot, és alig vette észre a törpök

izgatottságát, ahogy hálálkodtak neki, ahogy hátba veregették, magukat és egész családjukat generációkra elore a szolgálatába ajánlották.A törpök még mindig a serleget adogatták kézrol kézre, vidáman beszélgettek a kincseik visszaszerzésérol, mikor hirtelen óriási morajlás kezdodött a hegy alatt, mintha egy öreg vulkán úgy döntött volna, hogy újra kezdi a kitöréseket. Az ajtót majdnem bezárták, egy kovel kiékelték, de a hosszú alagúton szörnyu visszhang jött fel a messzi mélységbol, üvöltés és dübörgés, amitol megremegett alattuk a föld.Erre a törpök elfeledkeztek a pillanatokkal azelotti örömükrol, a bizakodásukról, és összekuporodtak félelmükben. Szmóggal még el kellett bánni. Egy élo sárkányt nem szabad kihagyni a számításból, ha a közelében él az ember. A sárkányoknak nincs túl sok hasznuk a kincseikbol, de unciára tudják a nagyságát, foleg hosszú birtoklás után. Szmóg sem volt kivétel. Egy nyugtalan álomból (amiben szerepelt egy kicsi, de annál bátrabb harcos, akit nagyon kellemetlennek talált) szendergésbe jutott, a szendergésbol pedig hirtelen felébredt. Furcsa szag volt a barlangja levegojében. Talán huzat abból a kicsi lyukból? Sosem tetszett neki igazán, bár nagyon kicsi volt, de most gyanakodva vizslatta, és azon töprengett, hogy eddig miért is nem torlaszolta el. Mostanában mintha kopogás halvány visszhangját hallotta volna, ami messzirol, a magasból ért el hozzá, a barlangjába. Megmozdult, és kinyújtotta a nyakát, hogy szaglásszon. Ekkor vette észre, hogy hiányzik a serleg!Tolvajok! Tuz! Halál! Ilyen dolog azóta nem történt, hogy eloször a Hegyre jött! A dühe minden képzeletet felülmúlt - az a fajta düh volt, ami akkor tapasztalható, mikor a gazdagok, akiknek több van, mint amit élvezhetnének, hirtelen elvesztenek valamit, amit korábban soha nem használtak. Tüzet okádott, a csarnokot füst lepte el, a hegy gyökere is belerázkódott. Miután hiába próbálta bedugni a fejét a kicsi lyukba, összekuporodott, majd mint egy földalatti mennydörgés, kiviharzott a mélyen fekvo barlangjából, át az óriási

ajtón, ki a hegyi palota hatalmas folyosóira, fel az Fokapuhoz.Az egyetlen gondolata az volt, hogy átfésüli az egész hegyet, amíg el nem kapja, szét nem tépi, és el nem tapossa a tolvajt. Kiért a kapun, a vízrol sistergo

gőzoszlop csapott fel, tüzet okádva felemelkedett a levegobe, majd zöld és vörös lángot fújva leszállt a hegy csúcsára. A törpök hallották a repülo sárkány közeledésének szörnyu hangját, a füves terasz falaihoz lapultak, elbújtak a sziklák alatt, és reménykedtek, hogy valahogyan elkerülik a vadászó sárkány rettento szemeit.Mind meghaltak volna, ha Bilbó megint nem segít rajtuk. - Gyorsan! Gyorsan! - zihálta. - Az ajtó! Az alagútba! Nem maradhatunk itt!Ezek a szavak felrázták oket, és épp bemásztak volna az alagútba, mikor Bifur felkiáltott: - Az unokatestvéreim! Bombur és Bofur - elfeledkeztünk róluk, lent vannak a völgyben!

- Megölik oket, a pónikat is, és minden készletünk odavész - nyöszörögtek a többiek. - Semmit sem tehetünk!

- Butaság! - mondta Thorin, ahogy összeszedte a méltóságát. - Nem hagyhatjuk ott oket. Befelé, Zsákos úr, Balin, és ti ketten, Fili és Kili - a sárkány nem fog mindannyiunkat elkapni. Nos, ti többiek, hol vannak a kötelek? Gyorsan!

Talán ezek voltak a legrosszabb pillanatok, amelyeket átéltek. Szmóg dühének rettenetes hangja fölöttük visszhangzott a sziklás mélyedésekben; bármelyik pillanatban tüzet fújva lecsaphatott, vagy fölöttük körözhetett, és rájuk találhatott, ahogy a veszélyes szirt szélén a köteleket húzták. Felért Bofur, és még minden biztonságos volt. Felért Bombur, szuszogva és fújtatva, közben a kötelek recsegtek, de még mindig minden biztonságos volt.

Feljött néhány szerszám és csomagok a készletekkel, és a veszély a nyakukon volt. Surrogó hangot lehetett hallani. Vörös fény esett a sziklák csúcsára. A sárkány jött. Alig maradt idejük, hogy bemeneküljenek a barlangba, magukkal

vonszolták a csomagjaikat, mikor Szmóg nagy robajjal jött észak felol, lángnyelvek nyaldosták a hegyoldalt, a szárnycsapásai olyan hangot adtak, mint az üvölto szél. A forró lehelete kiszárította a füvet az ajtó elott, benyomult

az ajtórésen, amit nyitva hagytak, és megperzselte oket, ahogy elbújtak. Lángnyelvek csaptak fel, a sziklák fekete árnyékai táncoltak. Majd leszállt a sötétség, ahogy Szmóg elvonult.A pónik nyerítettek félelmükben, eltépték a köteleiket, és vadul elvágtattak. A sárkány lecsapott, üldözobe vette oket, és eltunt.

- Szegény állatoknak ezzel végük - mondta Thorin. - Semmi nem menekülhet Szmóg elol, ha egyszer meglátta. Itt vagyunk, és itt is kell maradnunk, amíg valaki nem lesz bátor, hogy visszatalpaljon több mérföldet nyílt terepen, miközben Szmóg figyel!Ez nem volt egy kellemes gondolat! Még tovább másztak az alagútban, ott lefeküdtek és reszkettek, bár meleg és fülledt volt a levego. A hajnal halovány fénye bevilágított a résen. Éjszaka néha hallották a repülo sárkány bömbölése felerosödött, majd elhalkult, ahogy vadászott körbe-körbe a hegyoldalakon. A pónikból és a tábor nyomaiból amit felfedezett, kitalálta, hogy emberek jöttek fel a folyótól és a tóról, és bejárták a hegyoldalt a völgybol kiindulva, ahol a pónik álltak. De az ajtó elkerülte a tekintetét, és a kicsi, magas falú mélyedés távol tartotta a legerosebb lángokat. Sokáig vadászott hiába, míg végül a hajnal lehutötte a haragját, visszament az aranyágyra aludni, és hogy erot gyujtsön. Nem felejtette el, és nem is bocsátotta meg a lopást, még akkor sem, ha ezer év

alatt üszkös kové változott volna, de tudott várni. Lassan, csendben visszamászott a barlangjába, és félig lecsukta a szemét.Mikor eljött a hajnal, a törpök félelme is kisebb lett. Felismerték, hogy az ilyen veszély elkerülhetetlen, ha efféle orrel kell leszámolni. Még nem adhatják fel a küldetésüket. Most még nem is mehettek el, ahogy Thorin erre rá is mutatott. A pónik elvesztek vagy megölték oket, és várniuk kellett egy kicsit, mielott Szmóg ébersége eléggé lecsökken ahhoz, hogy meg merjék kockáztatni a hosszú utat gyalogszerrel. Szerencsére annyit meg tudtak menteni a készleteikbol, ami kitart egy ideig.Hosszan vitatkoztak, hogy mit tegyenek, de nem tudták kitalálni, hogyan

szabaduljanak meg Szmógtól - mindig is ez volt a gyenge pont a tervükben, ahogy ezt Bilbó is meg akarta mondani. Végül, amilyen az ilyen összezavarodott népek természete, a hobbittal kezdtek el morogni, ot hibáztatták azért, ami eloször örömet okozott nekik: hogy elhozta a serleget, és hogy olyan hamar felszította Szmóg haragját.

- Szerintetek mit kell csinálnia egy tolvajnak? - kérdezte Bilbó dühösen. - Nem arra szerzodtem, hogy sárkányokat öljek, mert ez a harcosok feladata, hanem hogy kincset lopjak. Azt hiszem, jól kezdtem. Azt vártátok tolem, hogy Thrór minden kincsével a hátamon gyalogolok vissza? Ha valaki moroghat, akkor az talán én vagyok. Ötszáz tolvajra lenne szükségetek, nem egyre. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó fényt vet nagyapáitokra, de soha nem világosítottatok fel a vagyon pontos nagyságát illetoen. Évszázadokba telhet, mire mind felhozom, még akkor is, ha ötvenszer nagyobb lennék, Szmóg pedig olyan szelíd, mint egy nyulacska.Ezután a törpök természetesen bocsánatot kértek tole.

- Akkor hát mit tanácsolsz, mit tegyünk Zsákos úr? - kérdezte Thorin udvariasan.

- Pillanatnyilag fogalmam sincs, már ha a kincs elvitelére gondolsz. Ez nyilvánvalóan a szerencsén múlik, és azon, hogy megszabadulunk Szmógtól. Sárkányok kiiktatása egyáltalán nem szerepel a feladataim között, de mindent elkövetek, hogy kigondoljak valamit. Személy szerint semmi reményt nem látok, és azt kívánom, bárcsak otthon lehetnék, biztonságban.

- Most ne gondolj erre! Mit csináljunk most, ma?

- Nos, ha tényleg a tanácsomat kéritek, azt mondanám, semmit sem tehetünk, itt kell maradnunk, ahol vagyunk. Kétségtelen, hogy nappal nem tudunk elég biztonságosan kilopózni, hogy lélegzethez jussunk. Talán nemsokára egy vagy két kiválasztott visszamehet majd a folyó menti raktárhoz, és feltölthetik a

készleteinket. De eközben éjszaka mindenkinek mélyen az alagútban kell lennie.- Most teszek nektek egy ajánlatot.Megvan a gyurum, és lemászom pontosan ma délben - ha valamikor, akkor valószínuleg ebben az idoben Szmóg szunyókál - és megnézem, mire készül. Talán megtudok valamit. "Minden féregnek van gyenge pontja" - ahogy apám szokta mondani, bár biztosan nem személyes tapasztalatból.A törpök természetesen elfogadták az ajánlatot. Már tisztelték Bilbót. Mostanra o lett a kalandjuk igazi vezetoje. Már voltak saját gondolatai és tervei. Mikor eljött a déli óra, felkészült az újabb útra lefelé a Hegybe. Természetesen nem tetszett neki, de most már nem volt olyan rossz, mert többé-kevésbé tudta, mi van elotte. Ha többet tudott volna a sárkányokról és az o gonosz módszereikrol, jobban félt volna, és nem reménykedik, hogy alvás közben lepi meg ezt a példányt.A nap sütött, mikor elindult, de az alagútban éjszakai sötétség volt. A majdnem becsukott ajtóból jövo fény halványult, ahogy lefelé tartott. Olyan halk volt a járása, hogy a könnyu szellovel szálló füst is alig volt csendesebb. Kezdett egy

kicsit büszke lenni magára, ahogy közeledett az alsó ajtóhoz. Csak egy nagyon halvány ragyogást lehetett látni.

"Az öreg Szmóg fáradt és alszik - gondolta. - Nem lát engem, és nem is fog hallani. Fel a fejjel Bilbó!" - A sárkányok szaglásáról azonban elfeledkezett, vagy nem is hallott róla.Az is egy kellemetlen tény, hogy a sárkányok úgy is tudnak aludni, hogy fél szemük nyitva van, ha gyanakodnak. Úgy látszott, Szmóg valóban mélyen alszik,

majdnem halottként, sötéten fekszik, a horkolása nem volt több, mint egy láthatatlan gozfuvallat, mikor Bilbó még egyszer bekukkantott a bejárattól. Már éppen ki akart lépni a padlóra, mikor megpillantott egy vékony, átható vörös

fénysugarat Szmóg lecsukódó bal szemhéja alatt. A sárkány csak tettette az alvást! Az alagút bejáratát figyelte! Bilbó gyorsan visszalépett, és áldotta a gyurujét. Ekkor Szmóg megszólalt.

- Nos, tolvaj! Érzem a szagodat, és érzem a leheleted. Hallom a légzésed. Gyere csak! Szolgáld ki magad, jut is, marad is!De Bilbó nem volt annyira muveletlen a sárkány-tudományokban, és ha Szmóg abban reménykedett, hogy ilyen könnyen közelebb tudja csalni, csalódnia kellett.

- Nem, köszönöm, ó Hatalmas Szmóg! - válaszolt. - Nem ajándékért jöttem. Csak szerettem volna egy pillantást vetni rád, hogy lássam, igazán olyan nagy vagy, mint ahogy a mesék mondják. Nem hittem el.

- És most már elhiszed? - mondta a sárkány némileg elbuvölve, bár egy szót sem hitt el az egészbol.

- Az az igazság, hogy az énekek nem érnek fel a valósággal, ó Szmóg, Csapások Legnagyobbika - válaszolt Bilbó.

- Illedelmes vagy egy tolvajhoz és hazughoz képest - mondta a sárkány. - Úgy látom, ismered a nevem, de én nem emlékszem, hogy éreztem volna már a szagodat. Ki vagy, és honnan jöttél, ha megkérdezhetem?

- Természetesen! Egy domb alól jöttem, hegyek alatt és hegyek fölött vezetett az utam. És át az égen; én vagyok, aki láthatatlanul jár.

- Ezt el tudom hinni - mondta Szmóg -, de nem hiszem, hogy ez a rendes neved.

- Én vagyok a nyomkereso, a hálószaggató, a fullánkos légy. Nekem jutott a szerencsés szám.

- Szép címek! - mosolygott gúnyosan a sárkány. - De a szerencsés számok nem mindig jönnek ki.

- Az vagyok, aki élve eltemeti a barátait, és vízbe fojtja, majd élve kihúzza oket a vízbol. Egy zsák végébol jöttem, de rám nem húztak zsákot.

- Ez nem hangzik túl elismerésre méltónak - gúnyolódott Szmóg.

- Medvék barátja és sasok vendége vagyok. Én vagyok a Gyurunyertes és a Szerencsehordozó; és én vagyok a Hordólovas - folytatta Bilbó, és kezdte élvezni a fejtöroit.

- Ez már jobb! - mondta Szmóg. - De ne ragadjon el a képzeleted!Természetesen ez a módja a sárkányokkal való beszélgetésnek, ha nem akarjuk felfedni az igazi nevünket (ami bölcs dolog), és nem akarjuk feldühíteni oket

egyszeru visszautasítással (ami szintén nagyon bölcs dolog). Egyetlen sárkány sem tud ellenállni a fejtöros beszélgetések vonzerejének, és az idopocsékolásnak, miközben próbálják megérteni a beszédet. Sokminden volt itt,

amit Szmóg egyáltalán nem értett (bár azt hiszem, ti igen, mivel mindent tudtok Bilbó kalandjairól, amikre o hivatkozott), de úgy gondolta eleget megértett, és gonoszul kuncogott magában."Ahogy múlt éjjel gondoltam - mosolygott magában -, gyík legyek, ha nem Tavi-emberek, ezeknek a nyomorult hordókufár Tavi-embereknek a piszkos terve. Régóta nem jártam már arrafelé; de ezen hamarosan változtatunk!"

- Rendben, ó Hordólovas! - mondta fennhangon. - Talán a pónid neve volt Hordó, talán nem, de eléggé kövér volt. Lehet, hogy láthatatlanul jársz, de nem gyalogoltál végig az úton. Hadd mondjam el neked, tegnap éjjel hat pónit ettem meg, hamarosan elkapom és megeszem a többit is. Ezért a finom lakomáért adok egy tanácsot a saját érdekedben: csak annyit üzletelj a törpökkel, amennyi feltétlenül szükséges.

- Törpök! - mondta Bilbó tettetett meglepetéssel.

- Ne beszélj nekem így! - mondta Szmóg. - Ismerem a törpök szagát (és az ízét is) - a leheto legjobban. Ne mondd nekem, hogy megeszek egy pónit, amin egy törp lovagolt, és nem ismerem fel! Csúnya véged lesz, ha ilyen barátokkal mászkálsz. Tolvaj Hordólovas. Nem bánom, ha visszamész, és ezt elmondod nekik.Azt viszont nem árulta el, hogy volt egy szag, amivel nem tudott mit kezdeni: a hobbit-szag; errol nem voltak tapasztalatai, és ez fenemód zavarta.

- Feltételezem, jó árat kaptál a serlegért múlt éjjel - folytatta a sárkány. - Gyerünk, igazam van? Egyáltalán semmit nem kaptál! Nos, ez jellemzo rájuk. És feltételezem, odakint lapítanak, és a te dolgod, hogy elvégezd az összes

veszélyes feladatot, és vigyél el mindent, amit csak tudsz, mikor nem nézek oda, ugye? Tisztes részt kapsz? Nehogy azt hidd! Szerencsés lehetsz, ha élve megúszod.Bilbó kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Minden alkalommal, mikor Szmóg kutató szeme, ami ot kereste a homályban, felé villant, o megremegett, és valami

megmagyarázhatatlan vágy kerítette hatalmába, hogy kiszaladjon, felfedje magát, és elmondja az igazságot Szmógnak. Valójában Bilbó komoly veszélyben volt, kezdett a sárkány-varázslat hatása alá kerülni. De összeszedte a bátorságát, és újra megszólalt:

- Nem tudsz mindent, ó Hatalmas Szmóg - mondta. - Nem csak az arany hozott ide minket.- Ha-ha! Elismered, hogy "minket" - nevetett Szmóg. - Miért nem azt mondod, hogy "tizennégyünket", és essünk túl rajta. Szerencsés Szám úr! Örömmel hallom, hogy van más dolgotok is errefelé az én aranyomon kívül. Ebben az esetben talán nem

vesztegetitek hiába az idotöket.

- Nem tudom, feltunt-e neked, hogy ha apránként ki is tudnád lopni az aranyat - körülbelül száz év alatt -, nem jutnátok vele messzire? Nem sok hasznát veszitek a hegyoldalon. Sem az erdoben. Jó ég! Gondoltál erre a csapdára? Egy tizennegyed rész, feltételezem, vagy valami hasonló, ugye ez volt a feltétel? És mi lesz a szállítással? Mi lesz a fuvardíjjal? Mi lesz a fegyveres orökkel és a trollokkal? - Szmóg hangosan felnevetett. A szíve gonosz és ravasz volt, tudta, hogy a találgatása majdnem célba talált. Gyanította, hogy a Tavi-emberek állnak a terv mögött, és hogy a zsákmány legnagyobb része a városba kerül a tó partján, amit ifjúkorában Esgaroth néven ismertek.Nem fogjátok elhinni, de Bilbó nagyon megdöbbent. Eddig minden gondolata és minden energiája arra irányult, hogy eljusson a Hegyre, és megtalálja a bejáratot. Azzal nem foglalkozott, hogy a kincset hogyan szerzik meg, azzal pedig egyáltalán nem, hogy ha megkapja részét, hogyan viszi vissza egészen a Zsáklakig, Dombalján.Most egy csúnya gyanú kezdett formálódni az elméjében - hogy a törpök is elfeledkeztek errol a fontos részletrol, vagy a markukba nevettek egész ido alatt? A tapasztalatlanokra ilyen hatása van a sárkánybeszédnek. Bilbónak természetesen résen kellett volna lennie, de Szmóg ellenállhatatlan személyiség volt.

- Én mondom neked - mondta a hobbit, miközben erofeszítést tett, hogy huséges maradjon a barátaihoz -, az arany csak egy mellékes gondolat volt nekünk. Azért jöttünk hegy fölött és hegy alatt, hullámok hátán és szelek szárnyán, hogy bosszút álljunk. Ó felbecsülhetetlenül gazdag Szmóg, biztosan észrevetted, hogy sikered szerzett neked néhány elszánt ellenséget.Ezen Szmóg tényleg elnevette magát - egy pusztító hang, ami Bilbót a földre sújtotta, miközben az alagút magasabbik végénél a törpök összebújtak, azt hitték, hogy a hobbit hirtelen és csúnya véget ért.

- Bosszú! - horkant fel a sárkány, és a szeme fénye vörös villámként világította meg a csarnokot, padlótól a mennyezetig. - Bosszú! A Hegy alatti Király halott, és hol vannak a rokonai, akik bosszút mernének állni? Girion, Suhatag Ura halott, és úgy lakomáztam a népébol, mint a farkas a bárányokból. Hol vannak a fiainak a fiai, akik a közelembe mernek jönni? Ott gyilkolok, ahol akarok, és senki sem mer ellenállni. Elpusztítottam a régi harcosokat, és a mai világban nincs hozzájuk hasonló. Akkor még fiatal voltam és éretlen. Most öreg vagyok, és eros, eros, eros! Tolvaj a Homályban! - nézett körbe kárörömmel. - A páncélom, mint tíz réteg pajzs, a fogaim kardok, a karmaim lándzsák, a farkam suhintása villámcsapás, szárnyaim, mint a szélvihar, a leheletem halál!

- Mindig úgy tudtam - mondta Bilbó félénk cincogással -, hogy a sárkányok hasa puha, foleg ööö… a mellkas táján. De kétségtelen, hogy valaki, akinek ilyen a páncélja, gondolt erre is.A sárkány rövid szünetet tartott a dicsekvésben. - Az információd elavult - csattogtatta a fogát. - Védve vagyok fent és lent, vaspikkelyekkel és kemény drágakövekkel. Semmilyen penge nem tud megsebezni.

- Kitalálhattam volna - mondta Bilbó -, nem lelni párját Szmóg Nagyúrnak, a Sebezhetetlennek. Milyen csodás dologegy gyémántokból álló mellényt birtokolni!

- Igen, valóban ritka és csodálatos - mondta Szmóg abszurd módon tetszelegve. Nem tudta, hogy a hobbit az elozo látogatása alkalmával már vetett egy pillantást a különleges haspáncéljára, és türelmetlenül várta, hogy közelebbrol is megnézhesse, saját megfontolásai miatt. A sárkány az oldalára fordult.

- Nézd! - mondta. - Mit szólsz hozzá?

- Káprázatosan csodás! Tökéletes! Hibátlan! Megdöbbento! - kiáltott fennhangon Bilbó, de ezt gondolta: "Vén bolond! Hát ott van egy hatalmas folt a bal mellén, ami olyan csupasz, mint egy házatlan csiga!"Miután ezt látta, Zsákos úr egyetlen gondolata a távozás volt. - Nos, igazán nem akarom tovább feltartani Fenségességedet - mondta -, vagy hogy zavarjam megérdemelt pihenésedet. Azt hiszem, a pónik elfogása sok energiába kerül. A tolvajoké nemkülönben - tette hozzá, mintegy búcsúlövésként, ahogy visszaszökkent, és elmenekült az alagútban.Ez egy szerencsétlen megjegyzés volt, mert a sárkány szörnyu lángcsóvát fújt utána, és bár gyorsan szaladt felfelé az emelkedon, nem jutott kényelmes távolságba, mielott Szmóg feje a nyílásba tolult mögötte. Szerencsére a teljes feje és az állkapcsai nem fértek be, de az orrlyukaiból lángot és füstöt lövellt utána, ami majdnem elérte a hobbitot, aki vakon bukdácsolt fájdalommal és félelemmel telve. Bilbó nagyon elégedett volt a Szmóggal folytatott beszélgetés

furfangosságával, de a végén elkövetett hib

Date: 2015-12-18; view: 520