Hegy fölött és hegy alatt

Sok ösvény vezetett fel a hegyekbe, és sok vezetett át rajtuk, de a legtöbb ösvény sehova nem vezetett, csalóka volt, vagy még annál is rosszabb. A legtöbb átkelon gonosz dolgok és rettenetes veszélyek leselkedtek az utazóra.

A törpök és a hobbit, Elrond tanácsainak és Gandalf emlékeinek segítségével a jó utat választották, ami a jó átkelohöz vezetett.Hosszú napokkal azután, hogy kiértek a völgybol, és mérföldekkel maguk mögött hagyták az Utolsó Meghitt Otthont, még mindig felfelé vezetett az útjuk. Nehéz és veszélyes út volt: kanyargós, magányos és hosszú. Ha visszanéztek, láthatták, hogy a földek, melyeket elhagytak, alattuk terülnek el.

Messze-messze nyugaton, ahol minden kék volt és homályos, Bilbó tudta, hogy ott fekszik az o kényelmes és biztonságos hazája, és az o kis hobbit-ürege. Reszketett. Kezdett nagyon hideg lenni odafent, a szél metszo lett a kövek között. Néha voltak nagy sziklák, amelyek levágtattak a hegyoldalon, ahogy a déli nap melegétol megindultak a havon, és elgurultak a társaság tagjai között (ami szerencsés eset volt), vagy a fejük fölött (ami viszont ijeszto). Az éjszaka kényelmetlen volt és hideg, nem mertek énekelni, vagy túl hangosan beszélni, mert hátborzongató visszhangot vertek. Úgy tunt, semmi sem töri meg a csendet - kivéve a víz, a szél, vagy a kövek repedésének hangja.

"Lent már javában tart a nyár" - gondolta Bilbó. - "Épp kaszálják a szénát, vagy piknikeznek. Aratni fognak, és szedret szedni, mielott mi ezzel a gyorsasággal elkezdenénk leereszkedni a túloldalon." A többieknek is hasonló borongós gondolataik voltak, bár amikor elbúcsúztak Elrondtól nyárközép napjának nagy reményeivel, még vidáman beszélgettek a hegyi átkelésrol, és hogy gyorsan átlovagolnak a hegyen túli vidéken. Azon járt az eszük, hogy elérik a titkos ajtót a Magányos Hegyen, talán épp az osz következo holdjánál - "és esetleg az lesz Durin Napja" - mondták. Csak Gandalf csóválta a fejét, de nem mondott semmit. A törpök hosszú évek óta nem jártak azon a vidéken, de Gandalf igen. O tudta, hogy egyre több és több lett a veszély a Vadonban, mióta a sárkányok elüldözték az embereket arról a tájról, és az orkok titokban elszaporodtak Mória Bányáinak csatája után. Még azok a tervek is csodöt mondhatnak, amelyeket olyan bölcs mágusok készítenek, mint Gandalf, és olyan barátok, mint Elrond. Ez néha elofordul, ha valaki veszélyes kalandokba vág a Vadon Szélén túl. Gandalf elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja ezt.Tudta, hogy valami váratlan fog történni, és alig mert reménykedni, hogy bármilyen félelmetes kaland nélkül megússzák az átkelést a magányos hegycsúcsok között, és az olyan völgyekben, ahol nem uralkodott király. Nem úszták meg. Minden jól ment, míg egy nap viharba keveredtek. Ez nem is vihar volt, inkább égiháború. Tudjátok, milyen rettenetes tud lenni egy vihar lent, a folyóvölgyben, foleg akkor, ha két nagy fergeteg találkozik, és összecsapnak. A hegyekben éjszaka még félelmetesebb a dörgés és a villámlás, mikor a keletrol és nyugatról érkezo viharok találkoznak, és harc kezdodik közöttük. A villámok megtörnek a hegycsúcsokon, a sziklák megremegnek, a dörgés kettévágja a levegot, és a hangja legurul a barlangokba és mélyedésekbe. A sötétséget pedig kitölti a mindent elsöpro zaj és a hirtelen fellobbanó fény.Bilbó még sosem látott, de még nem is képzelt el semmi ehhez hasonlót.Magasan fent voltak egy szuk helyen, egyik oldalon egy meredek szakadék, ami egy

homályos völgybe ereszkedett. Egy kiálló szikla alatt kerestek menedéket éjszakára. Bilbó egy takaró alatt feküdt, és tetotol talpig reszketett. Mikor kikukucskált a takaró alól, a villámfényben azt látta, hogy a völgy túloldalán

koóriások álltak, és játékból sziklákat hajigáltak egymásnak, elkapták, majd legurították a sötétségbe, ahol a fák közé csapódtak, vagy apró darabokra hullottak nagy robaj közepette. Aztán jött a szél és az eso. A szél minden irányba szétfújta a jeges esot, így a fölöttük lévo szikla semmi védelmet nem adott. Nemsokára teljesen eláztak, a pónik a fejüket lógatva álltak, farkuk a lábuk között, és némelyikük nyihogott félelmében. Hallották, ahogy az óriások hahotáztak és kiáltoztak végig a hegyoldalban.

- Ez nagyon nem lesz jó így! - mondta Thorin. - Ha a szél nem fúj le minket innen, nem fulladunk vízbe, és nem csap belénk a villám, akkor egy óriás fog felkapni bennünket, és felrúg a magasba, mint egy futball-labdát.

- Nos, ha tudsz egy jobb helyet, vigyél oda minket! - válaszolt Gandalf. Egyre mogorvább lett, és egyáltalán nem volt boldog az óriásoktól.A vitának az lett a vége, hogy elküldték Filit és Kilit, hogy keressenek egy

jobb menedéket. Nagyon éles szemük volt, és mivel nagyjából 50 évvel fiatalabbak voltak a többi törpnél, általában ok kapták ezeket a feladatokat (mert mindenki tudta, hogy nincs értelme Bilbót küldeni). Ha valamit meg akarsz találni, a legjobb, ha nézelodsz (Thorin ilyesmit mondott az ifjú törpöknek). Általában talál valamit az ember ha nézelodik, de nem mindig azt, amit keresett. Ebben az esetben ez igaznak bizonyult.Nemsokára Fili és Kili kúszva jöttek vissza, a kövekbe kapaszkodva a szél ellenében.

- Találtunk egy száraz barlangot - mondták, - nem messze, a következo fordulón túl. A pónikkal együtt mindannyian beférünk.

- Alaposan átkutattátok? - kérdezte a mágus, mert tudta, hogy a hegyi barlangok ritkán állnak üresen.

- Igen, igen! - mondták, bár mindenki tudta, hogy ezzel nem tölthettek sok idot, túl hamar jöttek vissza. - Nem olyan nagy, és nem túl mély.Természetesen ez a veszélyes a barlangokban: néha nem tudni, milyen mélyek, vagy egy járat hova vezet, esetleg bent mi várhat az emberre. De most Fili és Kili hírei elégségesnek látszottak. Mindannyianfelkeltek, és készültek az induláshoz. A szél üvöltött, az ég dörgött, de nekik a továbbhaladással kellett

törodniük. Nem kellett messzire menniük, így nemsokára egy sziklához értek, ami kilógott az ösvényre. Ha az ember mögé lépett, egy boltívet láthatott a hegy oldalában. Pont annyi hely volt, hogy a pónikat áttuszkolják, miután a

csomagokat és a nyerget leszedték róluk. Ahogy áthaladtak a boltív alatt, jó volt hallani, hogy az eso és a szél odakint tombol, és nem körülöttük, és hogy biztonságban vannak az óriásoktól és a szikláiktól. A mágus nem akart kockázatot vállalni. Meggyújtotta a botját - ahogy Bilbó ebédlojében is tette, de ez nagyon távolinak tunt, ha még emlékeztek rá -, és a fénynél átkutatták a barlangot egyik végétol a másikig.Elég nagyméretunek látszott, de nem túl nagynak, sem különösnek. A padlója száraz volt és akadt néhány kényelmes zug. Az egyik végében volt hely a póniknak: ott álltak (nagyon örültek a változásnak), gozölögtek, ropogtattak a zabostarisznyájukban. Óin és Glóin tüzet akart rakni a bejáratnál, hogy megszáríthassák a ruháikat, de Gandalf hallani sem akart errol. Tehát

kiterítették a vizes holmijukat a padlóra, és a csomagjaikból elovették a száraz ruhákat. Majd kényelmesen elrendezték a takaróikat, elovették a pipáikat, és füstkarikákat fújdogáltak, amiket Gandalf különféle színure varázsolt és a plafonra táncoltatott, hogy szórakoztassa a társaságot. Csak beszélgettek és beszélgettek, elfeledkeztek a viharról, és megtárgyalták, ki mit fog kezdeni a kincs ráeso részével (persze, amikor hozzájutnak, de ez most nem látszott annyira lehetetlennek), majd szépen sorban elaludtak. Ez volt az utolsó alkalom, hogy használták a pónikat, a csomagokat, a poggyászt, a szerszámokat és a rakományt, amit magukkal hoztak.Azon az éjszakán kiderült, jó ötlet volt, hogy Bilbót magukkal hozták. Valahogy hosszú ideig nem jött álom a szemére, és mikor végre elaludt, nagyon csúnya álmai voltak. Azt álmodta, hogy egy rés, ami a barlang hátsó falán volt, egyre nagyobb és nagyobb lett, mind szélesebbre tárult, és o nagyon félt, de semmit sem tudott tenni, csak feküdt, és nézett. Majd azt álmodta, hogy a barlang padlója megmozdul, és o csak csúszik, kezd leesni, isten tudja, hova.Ekkor rémülten felébredt, és látta, hogyaz álmának egy része valóság volt. Egy rés megnyílt a barlang hátsó részén, és már egy széles járat lett belole. Épp idoben nézett oda, hogy lássa az utolsó pónik farkát eltunni benne. Természetesen nagyot kiáltott, olyan nagyot, amekkorát csak egy hobbit kiálthat, ami meglepo a méretükhöz képest.Orkok ugrottak elo, nagy orkok, hatalmas, ronda kinézetu orkok, nagyon sokan, mielott annyit mondhatott volna 'Habakuk'. Minden törpre legalább hat ork jutott, még Bilbóra is ketto. Mindegyiküket felkapták, átvitték a résen, még mielott annyit szólhattak volna, hogy 'üllo és kalapács'. De Gandalfot nem kapták el. Bilbó kiáltása legalább ennyi jót tett. A pillanat tört része alatt felébresztette, és mikor az orkok utána nyúltak, hogy elkapják, mintha villám csapott volna a barlangba, puskapor szaga érzodött, és néhány ork holtan esett össze.A rés egy csattanással bezárult, de Bilbó és a törpök a rossz oldalon voltak! Hová lett Gandalf? Sem a törpök, sem az orkok nem tudták, de az orkok nem is akarták megvárni, amíg kiderül. Mélyen voltak, nagyon mélyen, és olyan sötét volt, amiben csak azok az orkok látnak, akik a hegyek mélyéntanyáznak. A járatok elágaztak és keresztezték egymást minden irányban, de az orkok úgy ismerték az utat, mint mi, amikor a legközelebbi postára megyünk. Az út lefelé tartott, egyre lejjebb, a levego szörnyen fülledt volt. Az orkok nagyon durván bántak velük, könyörtelenül szorongatták oket, kuncogtak és röhögtek azon a csúf, jéghideg hangjukon. Bilbó sokkal rosszabbul érezte magát, mint amikor a troll felemelte a lábánál fogva. Újra és újra a kedves, világos hobbit-üregébe kívánkozott. Nem utoljára!Hirtelen vörös fény villant elottük. Az orkok elkezdtek énekelni vagy károgni, a lábukkal verték az ütemet a kopadlón, és a foglyaikat rázták.

Ez igazán szörnyen hangzott. A falak visszaverték a csapkodás hangját A dal mondanivalója túl egyszeru volt: az orkok korbácsokat vettek elo, és oket csapkodták, hogy úgy fussanak elottük, ahogy csak a lábuk bírja. A törpök egyike másika már kezdett nyafogni és óbégatni, mikor bebukdácsoltak egy hatalmas barlangba.A barlangot középrol hatalmas vörös tuz világította meg, és fáklyák végig a falakon. A barlang tele volt orkokkal. Mindannyian röhögtek, dübörögtek és tapsoltak, amikor a törpök (szegény Zsákos úrral a legvégén, o volt a legközelebb a korbácsokhoz) befutottak, míg az ork-hajcsárok mögöttük csattogtatták a korbácsaikat. A pónik már ott voltak, összeterelve az egyik sarokban, és ott feküdt minden csomagjuk és poggyászuk szétszaggatva, és az orkok felforgatták, összeszaglászták, szétturkálták, vagy épp veszekedtek rajta.Attól tartok, ekkor látták utoljára ezeket a kiváló kis pónikat, még azt a kis keménykötésu fehér jószágot is, amit Elrond adott kölcsön Gandalfnak, mert az o

lova nem volt alkalmas a hegyi utakra. Az orkok ugyanis lovakat, pónikat és szamarakat esznek (meg még szörnyubb dolgokat), és mindig éhesek. De most a foglyok csak saját magukra gondoltak. Az orkok hátrabilincselték a kezüket,

összekötötték oket egy sorba, és elvonszolták oket a barlang távolabbi végébe. Bilbó ott bukdácsolt a sor végén.

Ott, az árnyékban egy nagy lapos kövön egy hatalmas feju, óriási ork ült. Fegyveres orkok álltak körülötte, baltávalés görbe karddal, mert ok ilyen fegyvereket használnak. Az orkok kegyetlenek, gonoszak és sötétszívuek. Nemkészítenek szép dolgokat, de sok furfangos dolgot igen. Ha veszik a fáradságot, úgy ásnak alagutat és bányásznak, mint bármelyik törp, kivéve a legjobbakat, de az orkok legtöbbször koszosak és mocskosak. Nagyon ügyesek, ha pörölyt, szekercéket, kardokat, toröket, csákányokat, fogókat és egyéb kínzóeszközöket kell készíteni, vagy ha másokkal kell elvégeztetni a dolgokat. Olyan rabokkal és a rabszolgákkal, akik addig dolgoznak, amíg bele nem halnak a levego és a napfény utáni vágyakozásba. Nem kizárt, hogy ok találták fel azokat a gépeket, amelyek azóta is gondot okoznak a világnak, foként azokat a szerkezeteket, melyekkel sok embert lehet megölni egyszerre. Mindig szerették a kerekeket, a gépeket, a robbanásokat, és hacsak tehették, nem dolgoztak a saját kezükkel. De azokban az idokben és azokon a vad vidékeken még nem voltak ennyire fejlettek. A törpöket nem gyulölték különösebben, nem jobban, mint bárki vagy bármi mást, foként a rendszereto és gazdag népeket. Néhány helyen a gonosz törpök még szövetségre is léptek velük. De Thorin népét különlegesen gyulölték, a háború miatt, amirol már hallhattatok, de ez nem tartozik a mesénkhez. Egyébként is az orkokat nem érdekelte, kit kapnak el, amíg okosan és titokban csinálták, és az áldozatok nem tudták megvédeni magukat.

- Kik ezek a nyomorultak? - kérdezte a Nagy Ork.

- Törpök, és ez! - mondta a hajcsárok egyike, és úgy megrántotta Bilbó láncát, hogy az térdre esett.

- Az Elülso Tornácnál rejtozködtek, ott találtunk rájuk.

- És mit akartatok ezzel elérni? - kérdezte a Nagy Ork Thorin felé fordulva. - Semmi jót, úgy gondolom! Kikémlelni a népem magánügyeit, azt hiszem! Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy tolvajok vagytok! Gyilkosok, és a tündék barátai, nem kizárt! Gyerünk! Mi mondanivalótok van?

- Thorin a törp, szolgálatodra! - válaszolt, de ez csak egy udvarias semmiség volt. - Azokhoz a dolgokhoz, amit gyanítasz vagy gondolsz, nekünk semmi közünk. Csak menedéket kerestünk a vihar elol egy megfelelonek és használaton kívülinek tuno barlangban. Semmi sem áll távolabb tolünk, mint hogy valami módon kényelmetlenséget okozzunk az orkoknak.Ez tényleg igaz volt!

- Urn! - morogta a Nagy Ork. - Mondod te! Megtudhatnám, egyáltalán mit kerestetek itt a hegyekben, honnan jösztök, és merre mennétek tovább? Igazság szerint mindent tudni akarok rólatok. Nem mintha hasznodra válna Tölgypajzsos Thorin, már így is túl sokat tudok a népedrol. De halljuk az igazságot, vagy valami különösen kellemetlenben lesz részetek!

- Úton voltunk, hogy meglátogassuk a rokonainkat, unokaöcséinket és -húgainkat, elso-, másod- és harmadik fokú unokatestvéreinket, és nagyapáink más utódait, akik ezeknek a vendégszereto hegyeknek a keleti oldalán élnek - mondta Thorin, mert pillanatnyilag fogalma sem volt, mit is mondjon, és a valóságot természetesen nem árulhatta el.

- Hazudik, ó Hatalmasságod! - szólt a hajcsárok egyike. - Több emberünket is villám csapta agyon a barlangban, mikor invitáltuk ezeket a teremtményeket, hogy jöjjenek le. Most halottan fekszenek, mint a ko. És ezt még nem magyarázta meg!

- felmutatta azt a kardot, amit Thorin hordott, a kardot, amit a trollok barlangjában talált.A Nagy Ork szörnyu nagyot üvöltött dühében, mikor meglátta. Minden harcosa fogcsikorgatva morgott, a pajzsukat csapkodták, és a lábukkal dobogtak. Rögtön felismerték a kardot. A maga idejében orkok százait ölte meg, mikor Gondolin szép tündéi rájuk vadásztak a hegyekben, vagy a falak alatt csatáztak. A neve Orcrist, Ork-Nyakazó volt, de az orkok egyszeruen a Harapó néven ismerték. Gyulölték, de még jobban azt, aki hordozta.

- Gyilkosok és tündebarátok! - üvöltött a Nagy Ork. - Vágjátok le oket! Üssétek! Harapjátok! Tépjétek szét oket! Dobjátok oket kígyókkal teli gödrökbe, és ne lássák a napot többé! - Annyira feldühödött, hogy felugrott a székébol, és tátott szájjal Thorinnak rontott.Abban a pillanatban minden fény kialudt a barlangban, és a hatalmas tuz puff! egy világító kék füstoszloppá változott, ami egészen a plafonig ért, és égeto szikrákat szórt az orkokra. Ami ezután jött, a kiáltozás, óbégatás, morgás, makogás, üvöltözés, hörgés, átkozódás, nyüszítés, sikítozás leírhatatlan volt. Ha több száz vadmacskát és farkast lassú tuzön, élve megsütünk, az sem érhet fel ezzel a hangzavarral. A szikrák kilyuggatták az orkokat, és a füst, ami most leereszkedett a plafonról, olyan suru volt, hogy még az orkok sem láttak át rajta. Nemsokára egymásra estek, marták, rúgták, ütötték-verték egymást, mintha mind megorültek volna.Hirtelen egy kard fénye villant. Bilbó látta, ahogy keresztülmegy a Nagy Ork testén, aki döbbenten állt a felfordulás közepén. Holtan esett össze, és az ork harcosok vinnyogva menekültek a kard elol a sötétségbe. A kard visszakerült a hüvelyébe. - Gyorsan, kövessetek! - mondta egy hang keményen és halkan. Mielott Bilbó felfoghatta volna mi is történt, már újra futott, olyan gyorsan, ahogy csak bírt, a sor végén. Lefelé haladtak, még sötétebb járatokban, és az ork-terem hangjai halkultak mögöttük. Egy halvány fény vezette oket.

- Gyorsabban, gyorsabban! - mondta a hang. - Hamarosan újra meggyújtják a fáklyákat.

- Várj egy percet! - szólt Dori, aki Bilbó elott volt a sor végén. A hobbitot a vállára vette, amennyire összekötözött keze engedte, és futottak tovább, a láncaik összecsörrentek, gyakran felbuktak, mert nem tudtak a kezükkel egyensúlyozni. Csak nagy sokára álltak meg, de addigra már a hegy szívéig is eljuthattak.

Ekkor Gandalf meggyújtotta a botját. Persze, hogy Gandalf volt, de abban a pillanatban túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy megkérdezzék, hogy került oda. Újra kihúzta a kardját, és az megint magától világított a sötétben. A harag úgy égett benne, hogy világított, ha orkok voltak a közelben. Most kék lánggal égett örömében, hogy megölte a barlangban a nagy orkot. Nem okozott neki gondot az ork-láncok elvágása, és a rabok a leheto leggyorsabban kiszabadultak. A kard neve Glamdring, az Ellenség Pörölye volt, ha még emlékeztek rá. Az orkok Veronek

hívták, és ha lehet, még jobban gyulölték, mint a Harapót. Az Orcrist is megmenekült, Gandalf azt is magával hozta, miután elvette a rémült orök egyikétol. Gandalf sok mindenre gondolt; bár nem tehetett meg mindent, sokat

tehetett a barátaiért egy szorult helyzetben.

- Mind itt vagyunk? - kérdezte, mikor átadta Thorinnak a kardot, és meghajolt. - Hadd lássam: egy, ez Thorin; ketto,három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy; hol van Fili és Kili? Aha, ott vannak, tizenketto, tizenhárom, és Zsákos úr: tizennégy! Lám, lám! Lehetne rosszabb, de ugyanakkor lehetne sokkal jobb is. Se póni, se étel, nem is tudjuk, hol vagyunk, és mögöttünk dühös orkok tömege. Gyerünk tovább!És továbbmentek. Gandalfnak igaza volt: nemsokára ork-hangokat hallottak, és szörnyu kiáltásokat messze a járatokban, amiken keresztüljöttek. Ez még nagyobb gyorsaságra ösztökélte oket, de mivel szegény Bilbó fele olyan gyorsan sem tudott futni, a törpök - mondhatom, elképeszto gyorsasággal tudnak közlekedni, ha szükség van rá - a hátukon vitték.

Az orkok még a törpöknél is gyorsabbak, ezek az orkok jobban ismerték a járatokat (ok maguk készítették oket), és orülten dühösek voltak.Csinálhattak bármit a törpök, a kiáltások és üvöltések egyre közeledtek. Nemsokára már az ork-lábak dobbanását is hallották, sok-sok lábét, amelyek látszólag a következo forduló után voltak. Fáklyák pislákoló vörös fényét látták maguk mögött az alagútban, amit követtek. Kezdtek halálosan elfáradni.

- Miért, ó miért kellett elhagynom a hobbit-üregemet? - mondogatta szegény Zsákos úr, ahogy fel-le bukdácsolt Bombur hátán.

- Miért, ó miért kellett elhoznunk egy nyamvadt kis hobbitot kincsvadászatra? - mondta szegény Bombur, aki kövér volt, és ahogy dülöngélt, a fáradtságtól és a félelemtol az orrán csöpögött az izzadtság.Ennél a pontnál Gandalf hátra maradt, és vele együtt Thorin is. Egy éles fordulóhoz értek. - A fordulónál! - kiáltott Gandalf. - Húzd ki a kardod Thorin!Mást nemigen tehettek, és az orkoknak ez nem tetszett. Rohanva, kiáltozva fordultak be a sarkon, és szembetalálták magukat a hidegen és fényesen ragyogó Ork-Nyakazóval és az Ellenség Pörölyével. Az élen haladók elejtették a fáklyáikat, és kiáltottak egyet, mielott meghaltak. A mögöttük érkezok még egyet kiáltottak, és hátraugrottak, így beleütköztek a mögöttük jövokbe. - A Harapó és Vero! - sikították. Hatalmas kavarodás lett, és legtöbben lökdösodve visszamenekültek arra, amerrol jöttek.Hosszú ido telt el, mire valamelyik ork be mert fordulni azon a sarkon. Addigra a törpök már messze jártak, az ork-birodalom sötét alagútjaiban. Mikor észrevették ezt az orkok, kioltották a fáklyákat, puha cipoket húztak, és kiválasztották a leggyorsabb futókat, akiknek a legélesebb volt a látásuk és a hallásuk. Ezek elorefutottak, olyan gyorsan, mint a menyét a sötétben, és alig nagyobb zajjal, mint egy denevér.Ez volt az oka, hogy sem Bilbó, sem a törpök, de még Gandalf sem hallotta, hogy jönnek. Nem is látták oket. De a mögöttük futó orkok észrevették a társaságot, mert Gandalf botja halványan világított, hogy mutassa az utat a törpöknek.Hirtelen valaki a sötétbol hátulról elkapta Dorit, most megint o vitte Bilbót a hátán. A törpö nagyot kiáltott, majd elesett. A hobbit legurult a válláról a sötétségbe, beverte a fejét a kemény kobe, és semmi másra nem emlékezett.

Fejezet

Date: 2015-12-18; view: 813