Báránysült

Bilbó kiugrott az ágyból, felkapta a köntösét, és kisietett az ebédlobe. Nem talált ott senkit, csak egy nagy, és sietos reggelizés nyomait. Borzalmas rendetlenség volt a helységben, a mosatlan edények kupacokban álltak. Majdnem

minden edényét és tálját használták. A mosogatnivaló annyira lehangolóan valóságosnak tunt, hogy kénytelen volt elhinni, az elozo esti összejövetel nem csak egy volt a rossz álmai közül, ahogy remélte. Végül mégis megkönnyebbült, mikor arra gondolt, hogy nélküle indultak el, és még csak nem is akarták felébreszteni ("de meg sem köszöntek semmit" - gondolta); nem tehetett róla, de valahogy mégis csalódottnak érezte magát. Ez az érzés meglepte.

- Ne légy bolond, Zsákos Bilbó! - mondta magának. - Hogy sárkányokon, és mindenféle külvilági butaságon járjon az eszed, a te korodban!

Így hát felvett egy kötényt, tüzet gyújtott, vizet forralt, és elmosogatott. Majd elfogyasztott egy rendes kis reggelit a konyhában, mielott az étkezobe vonult volna. Akkorra már sütött a nap, a bejárati ajtó nyitva állt, hogy beengedje a langyos tavaszi szellot. Bilbó hangosan fütyörészni kezdett, és kezdte elfelejteni a tegnapi estét. Már egy második rendes kis reggelihez ült le az étkezoben a nyitott ablak mellett, mikor Gandalf belépett.

- Kedves barátom - mondta -, mégis mikor akarsz elindulni? Mi lesz a korai indulással? Itt ülsz, reggelizel - vagy hívd, aminek akarod -, fél tizenegykor! Hagytak neked egy üzenetet, mert nem tudtak tovább várni.

- Milyen üzenetet? - kérdezte Zsákos úr zavarodottan.

- Nagy ég! - mondta Gandalf. - Te nem vagy magadnál ma reggel - leporoltad már a kandallópárkányt?

- Ennek mi köze van hozzá? Elég munka volt tizennégy személy után mosogatni!

- Ha leporoltad volna a kandallópárkányt, megtaláltad volna ezt pontosan az óra alatt - mondta Gandalf, és átadott Bilbónak egy üzenetet (amit a saját levélpapírjára írtak, természetesen).

Ez állt az üzenetben:

Thorin és Társasága üdvözli Tolvaj Bilbót!

Legoszintébb köszönetünk a vendéglátásért, és hálásan elfogadjuk szakmai

közremuködésedet. Feltételek: fizetés teljesítéskor, maximálisan, de nem

meghaladva a teljes profit egy tizennegyed részét (már ha lesz valamennyi); az

utazás minden költségét minden esetben biztosítjuk; a temetési költségeket mi

fedezzük közvetlenül, vagy képviseloink útján, ha a szükség úgy kívánja, és ha

nincs más elozetes rendelkezés.

Feleslegesnek gondoltuk, hogy megzavarjuk megbecsült pihenésedet, így

elorementünk, hogy megtegyük a szükséges elokészületeket. Várjuk

tiszteletreméltó személyedet a Zöld Sárkány fogadóban, Morotván, pontosan 11 órakor. Bízunk benne, hogy pontos leszel.

Maradunk tisztelettel

Üdvözlettel

Thorin & Tsai.

- Még tíz perced maradt. Szaladnod kell - mondta Gandalf.

- De… - mondta Bilbó.

- Erre most nincs ido - mondta a mágus.

- De… - mondta Bilbó újra.

- Erre sincs ido! Gyerünk, indulj!Bilbó élete végéig nem emlékezett, hogyan találta kint magát, kalap, sétabot, erszény, vagy bármi olyan nélkül, amit rendszerint magával vitt, ha elment hazulról. A második reggelijét csak félig fejezte be, és el sem mosogatott, a kulcsait Gandalf kezébe nyomta, és szaladt, ahogy csak szorös lábai bírták, végig az úton, a Malmon túl, át a Folyón, és még vagy egy mérfölddel tovább. Nagyon szuszogott, mikor Morotvára ért, pont a tizenegyedik óraütésre, és akkor vette észre, hogy zsebkendo nélkül jött el!

- Bravó - mondta Balin, aki a fogadó ajtajában állt, és ot várta. A többiek épp akkor fordultak be a sarkon, a faluból vezeto úton. Pónikon ültek, a pónikon mindenféle zsák, poggyász, csomag, batyu és felszerelés lógott. Volt ott

egy nagyon kicsi póni, bizonyosan Bilbó részére.

- Ti ketten pattanjatok fel, máris indulunk! - mondta Thorin.

- Rémesen sajnálom - mondta Bilbó, - de a kalapom nélkül jöttem el, otthon hagytam a zsebkendomet is, és nincs pénzem. Az üzenetet csak 10.45-kor kaptam meg, hogy pontos legyek.

- Ne legyél pontos - mondta Dwalin, - és ne aggódj. Meg kell lenned zsebkendo, és más egyéb nélkül, mielott az út végére érsz. Ami a kalapot illeti, van egy tartalék sapkám és kabátom a csomagomban.Így indultak útnak, elporoszkáltak a fogadótól egy szép reggelen, május elott, a megrakott pónikon. Bilbó egy sötétzöld sapkát viselt (ami egy kissé viharvert volt), és egy sötétzöld kabátot, amit Dwalintól kapott kölcsön. Túl nagyok voltak neki, és eléggé nevetségesen nézett ki bennük. Bele sem merek gondolni, hogy Bungó, az apja, mit gondolhatott volna róla. Az egyetlen öröme az volt, hogy nem nézhették törpnek, mert nem volt szakálla.Nem lovagoltak túl régóta, mikor utolérte oket Gandalf, egy csodálatos, fehér lovon. Nagyon sok zsebkendot hozott, nála volt Bilbó pipája, és némi

dohány. Ezután a csapat vidáman ment tovább, történeteket meséltek, dalokat énekeltek, kivéve persze akkor, hamegálltak enni. Ez nem fordult elo olyan gyakran, ahogy Bilbó szerette volna, de kezdte úgy érezni, hogy a kalandok nem is olyan rosszak. Eloször hobbit-földeken keltek át, egy meglehetosen tágas földön, ahol jóravaló népek laktak, jó utakkal, egy-két fogadóval, és néha találkoztak egy törppel vagy egy farmerrel, akik üzleti ügyeik után jártak. Majd olyan földekre értek, ahol a lakók furcsán beszéltek, és olyan dalokat énekeltek, melyeket Bilbó még sosem hallott. Már mélyen az Elhagyott Földeken jártak, ahol nem élt senki, nem voltak fogadók, és az utak egyre rosszabbak lettek. Nem messze félelmetes hegyek látszottak, ahogy egyre magasabbra és magasabbra törnek, oldalukon fák sötétlettek. Némelyikükön öreg, gonosz kinézetu várak álltak, mintha komisz emberek építették volna oket. Minden ködösnek látszott, mert aznap az ido rosszrafordult. Eddig nagyrészt olyan jó ido volt, amilyen májusban csak lehet, még a szép mesékben is, de most hideg volt, és nyirkos. Az Elhagyatott Földeken ott kellett tábort verniük, ahol tudtak, de eddig legalább szárazak maradtak.

- Ha belegondolok, hogy nemsokára június lesz - mormogott Bilbó, ahogy a sáros úton tocsogott a többiek mögött. Épp elmúlt teaido. Ömlött az eso, ahogy egész nap. Bilbó sapkájáról a szemébe csorgott az eso, a kabátja csurom víz

lett; a póni fáradt volt, bukdácsolt a köveken, a többiek pedig túl mogorvák voltak a beszédhez.

- Biztos, hogy az eso eláztatta a száraz ruhákat és az elemózsiás zsákot is - gondolta Bilbó. - Fene a tolvajkodásba, és mindenbe, ami vele jár! Bárcsak otthon lehetnék, az én szép kis üregemben, a tuz mellett, mikor a teáskanna épp

elkezd fütyülni! - Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt kívánta!A törpök csak lovagoltak, soha nem fordultak meg, figyelemre sem méltatták a hobbitot. Valahol a szürke felhok mögött biztos lement a nap, mert elkezdett

sötétedni. Feltámadt a szél, a fuzfák a folyó partján hajladoztak és susogtak. Nem tudom, melyik folyó volt ez, egy sebes, vörös vízfolyás, amit felduzzasztott az elmúlt napok sok esoje, ami lefolyt az elottük fekvo dombokról és hegyekrol. Nemsokára besötétedett. A szél felszaggatta a felhoket, és megjelent a sápadt hold a dombok fölött, a felhok rongyai között. Akkor megálltak, Thorin a vacsoráról dörmögött valamit, meg olyasmit, hogy "és hol fogunk száraz helyet találni, ahol alhatunk?" Addig nem is vették észre, hogy Gandalf eltunt. Addig végig velük volt, és soha nem mondta, hogy o is részt vesz a kalandban, vagy legalábbis elkíséri oket egy darabon. O evett a legtöbbet, o beszélt a legtöbbet, és o nevetett a legtöbbet. De most egyszeruen nem volt ott!

- Pont, mikor hasznát vehetnénk egy mágusnak - sóhajtott fel Dori és Nori (akik osztották a hobbit nézeteit a rendszeres étkezésrol - boségesen, és rendszeresen). Végül úgy döntöttek, ott táboroznak le, ahol vannak. Eddig még

nem volt szükség erre, és bár tudták, hogy rendszeresen kell majd a szabadban éjszakázniuk, ha a Ködhegységbe érnek, messze a tisztességes népek földjeitol, ez az este kezdetnek túl vizesnek tunt. Egy facsoport alá költöztek, és bár a föld száraznak tunt, a szél lerázta az esocseppeket a levelekrol, és ez a csipp-csepp nagyon bosszantó volt. Mintha a tuzbe is az ördög bújt volna. A törpök szinte mindenhol, és szinte mindenbol tüzet tudnak rakni, akár fúj a szél, akár nem; de azon az éjszakán erre nem voltak képesek, még Óin és Glóin sem, pedig ok különösen értettek hozzá.Az egyik póni valamitol megijedt, és elszaladt. A folyóba ugrott, mielott elkaphatták volna. Mikor ki akarták húzni, Fili és Kili majdnem megfulladt, és minden poggyászt, ami a pónin volt, elmosott a víz. Természetesen foleg élelem volt bennük, így nagyon kevés maradt vacsorára, és még kevesebb reggelire. Mindannyian rosszkedvuen, vizesen és morgolódva ültek, közben Óin és Glóin tovább próbálkozott a tuzgyújtással, és vitatkoztak. Bilbó épp szomorúan töprengett azon, hogy a kalandozás nem csak pónilovaglás a májusi napsütésben, amikor Balin, aki az állandó orszem volt, megszólalt:

- Valami fény van arrafelé!

Egy domb volt nem messze tolük, néhány fával, melyek néhol elég vastagok voltak. A fák sötét tömegén keresztül láthatták a ragyogó fényt, egy vöröses, kellemesnek tuno fényt, mintha tábortuz, vagy pislákoló fáklya lenne. Egy ideig nézték, majd vitatkozni kezdtek. Néhányan azt mondták "nem", mások azt, hogy "igen". Néhányan azt mondták, hogy akár oda is mehetnének, és megnézhetnék, mert bármi jobb a kevés vacsoránál, még kevesebb reggelinél, és az egész éjszaka vizes ruháknál. Mások azt mondták:

- Ezek a földek nem eléggé ismertek, és túl közel vannak a hegyekhez. Utazók ritkán járnak erre mostanában. A régi térképeknek itt nem vesszük hasznát: a dolgok csak rosszabbra változtak, az utakat nem orzik. Királynak nem

nagyon hallhatták hírét errefelé, és minél kevésbé kíváncsi az utazó, annál kevesebb bajba keveredhet. Néhányan azt mondták:

- Végülis mi tizennégyen vagyunk. Mások azt kérdezték:

- Hová lett Gandalf?Ezt a kérdést mindenki feltette. Az eso elkezdett zuhogni, jobban, mint bármikor, Óin és Glóin összeverekedett. Ez eldöntötte a dolgot.

- Végülis van velünk egy tolvaj - mondták; ezzel elindultak, a pónikat száron vezetve (megfelelo elovigyázatossággal), a fény irányába. Elérték a dombot, és nemsokára az erdoben voltak. Felfelé mentek, de nem volt látható ösvény, ami egy házhoz, vagy farmhoz vezetett volna; és akármit csináltak, a törpök folyamatosan csörögtek-zörögtek, zajt csaptak (és sokat morogtak, szuszogtak is), ahogy mentek a fák között a vaksötétben.

Hirtelen a vörös fény nagyon fényesen villant fel, nem messze a fatörzsek

között.

- Most a tolvajon a sor - mondták Bilbóra utalva. - Neked kell elore menni, tudj meg mindent arról a fényrol, miért ég, és hogy minden teljesen biztonságos-e - mondta Thorin a hobbitnak. - Most menj, és gyorsan gyere vissza,

ha minden rendben. Ha nem, térj vissza, ha tudsz! Ha nem sikerül, huhogj kétszer, mint az erdei bagoly, egyszer, mint a kuvik, és mi megteszünk mindent, amit csak lehet.Bilbónak mennie kellett, mielott elmagyarázhatta volna, hogy még egyet sem tud huhogni, körülbelül úgy, mint ahogy nem tud úgy repülni, mint egy denevér. De akárhogy is nézzük, a hobbitok nagyon csendesen tudnak mozogni az erdoben, teljesen hangtalanul. Nagyon büszkék erre, és Bilbó sokszor húzta az orrát amiatt, amit o "törp ricsajnak" nevezett. Bár nem hiszem, hogy akár ti, vagy én észrevennénk bárkit vagy bármit egy szeles éjszakán, még akkor sem, ha pár méternyire lenne tolünk. Nem hinném, hogy akár egy macska bajsza is megrezzent volna attól, ahogy Bilbó a vörös fény felé sétált. Így természetesen elért a tuzhöz - mert egy tuz volt -, anélkül, hogy bárkit felzavart volna. És ezt látta: három hatalmas alak ült egy hatalmas, bükkfa-rönkökbol álló máglya körül. Bárányt sütöttek hosszú fanyársakon, és lenyalogatták a zsírt az ujjaikról. Ízletes szagok terjengtek a levegoben. Kéznél volt egy hordónyi jófajta itóka is, az alakok korsókból ittak. De trollok voltak. Még Bilbó is, zárkózott élete ellenére, észrevette ezt: buta arcuk, hatalmas méretük, lábuk formája, nem beszélve a beszédükrol, ami egyáltalán nem a társalgókba való, nem bizony.

- Bárány tegnap, bárány ma, és a fene vigye el, bárány lesz hónap is! -

mondta az egyik troll.

- Hosszú ideje nem volt már egy átkozott darab emberhús se - mondta a másik. - Mi az ördögöt gondolhatott egyáltalán William, hogy idehozott minket? Sot, az itóka is fogy - mondta, és lökdöste William könyökét, aki épp húzott egyet a korsójából.William fuldoklott. - Fogd be! - mondta, mikor levegohöz jutott. - Nem várhatjuk, hogy a népek azért álljanak meg itt, hogy te és Bert megzabáljátok oket. Már másfél falut megettetek, mióta lejöttünk a hegyekbol. Mi kéne még? Volt ido, mikor azt mondtátok volna, "köszönjük Bill", ha egy jó kis kövér völgyi birkát kaptatok volna, mint ez, ami itt van. - Nagyot harapott le a birka combjából, amit éppen sütött, és az ingujjával megtörölte a száját.Attól tartok, a trollok valóban így viselkednek, még azok is, amelyeknek csak egy fejük van. Mikor ezeket meghallotta, Bilbónak gyorsan tennie kellett valami. Csendben vissza kellett volna mennie, és figyelmeztetnie kellett volna a barátait, hogy itt van három nagydarab, rosszkedvu troll, akik törpöt szeretnének sütni, vagy akár pónit, ha lehet; vagy egy kis gyors tolvajmunkát kellett volna végeznie. Egy igazi elso osztályú, legendás tolvaj ekkorra már kizsebelte volna a trollokat - ez majdnem mindig megéri, már ha kivitelezheto a dolog -, elcsente volna a báránysültet a nyársról, ellopta volna a sörüket, és elsétált volna anélkül, hogy észreveszik. A még gyakorlatiasabbak, de kevesebb szakmai hiúsággal rendelkezok esetleg kést állítottak volna mindegyikük hátába,

mielott észrevehették volna. Ezután az éjszaka vidámabban telt volna.Bilbó tudta ezt. Sok olyan dologról olvasott, amit soha nem látott, és nem csinált. Nagyon megrémült, és undorodott is; azt kívánta, hogy százmérföldekkel

vagy még többel távolabb legyen - de valahogy nem tudott visszamenni "Thorin és Társai"-hoz üres kézzel. Ezért csak állt, és habozott az árnyékban. A többféle tolvajmódszer közül, amit hallott, a trollok kizsebelése látszott a legkevésbé nehéznek, így végül bemászott egy fa mögé, William háta mögött.Bert és Tom a hordóhoz ment. William megint ivott. Ekkor Bilbó összeszedte minden bátorságát, és pici kezével benyúlt William hatalmas zsebébe. Egy erszény volt benne, Bilbónak olyan nagy, mint egy zsák. "Na!" - gondolta, lassan belemelegszik az új munkájába, ahogy óvatosan kiemelte az erszényt - "kezdésnek nem rossz!"De az volt! A trollok erszényei nagy bajkeverok, ezsem volt kivétel. - Hé, ki vagy te? - cincogta az erszény, ahogy kiemelkedett a zsebbol; William azonnal megfordult, és nyakon ragadta Bilbót, mielott lebukhatott volna a fa mögé.

- A fenébe, Bert, nézd csak, mit kaptam el! - mondta William.

- Mi az? - kérdezték a többiek, ahogy odaértek.

- Honnét tuggyam? Mi vagy te?

- Zsákos Bilbó, egy tol… hobbit - mondta szegény Bilbó, miközben egész testében reszketett, és azon gondolkozott, hogyan adhatna bagoly-hangot, mielott ezek megfojtanák.

- Egy tolhobbit? - mondták egy kissé meglepetten. A trollok lassú felfogásúak, és minden gyanús nekik, ami új.

- Egyáltalán mit csinál egy tolhobbit a zsebemben? - kérdezte William.

- Meg lehet fozni? - kérdezte Tom.

- Próbáljuk ki - mondta Bert, és felvett egy nyársat.

- Fél fogunkra sem elég - mondta William, aki már jól bevacsorázott - foleg,

hogy csont és bor.

- Lehet, hogy több is van belole a környéken, és csinálhatnánk pástétomot belolük - mondta Bert. - Mondd csak, van még a te sompolygó fajtádból itt az erdoben, mocskos kis nyúlfajzat? - kérdezte, ahogy a hobbit szorös lábaira nézett. Felemelte a lábánál fogva, és megrázta.

- Igen, nagyon sok - mondta Bilbó, mielott eszébe jutott volna, hogy ne adja fel a barátait. - Nem, nincsenek egyáltalán, nincs egy sem - mondta rögtön ezután.

- Mit akarsz ezzel? - kérdezte Bert, és feltartotta Bilbót, most a hajánál fogva.

- Azt, amit mondtam - kapkodott levego után Bilbó. - És kérlek, ne fozzetek meg, kedves uraim! Én magam is jó szakács vagyok, jobban fozök, mint ahogy kifozök valamit, már ha értitek, mire gondolok. Csodásat fogok fozni nektek, egy csodás reggelit készítek, ha nem ennétek meg vacsorára.

- Szegény kis fickó - mondta William. Már annyit vacsorázott, amennyi csak beléfért, és sok sört is ivott. - Szegény kis fickó. Engedjétek el.

- Addig nem, amíg el nem mondja, mit akart azzal, hogy sok, és egy sem - mondta Bert. - Nem akarom, hogy elvágják a torkom, amíg alszom. Tartsuk a lábát a tuzbe, amíg nem beszél!

- Én ezt nem csinálom - mondta William. - Egyébként is, én kaptam el.

- Egy hájas bolond vagy William - mondta Bert -, ahogy már mondtam ma este.

- Te meg egy fajankó!

- Ezt nem turöm toled William Huggins - mondta Bert, és ököllel szemen vágta Williamet.Csodálatos veszekedés alakult ki. Bilbónak maradt annyi esze, hogy mikor Bert leejtette ot a földre, elkússzon a lábaik elol, mielott egymásnak estek volna, és nagy hangon elmondták volna egymást minden csúfságnak, ami teljesen igaz, és odaillo volt. Nemsokára egymásba gabalyodva gurultak a földön, majdnem bele a tuzbe, rugdosódva, döngve, míg Tom el nem kezdte püfölni oket egy faággal, hogy észe térjenek - persze ez csak még jobban feldühítette oket. Itt lett volna a

megfelelo pillanat Bilbónak, hogy eltunjön. De szegény kis lábait nagyon összenyomorgatta Bert hatalmas mancsa, alig volt élet benne, a feje kóválygott; ezért egy ideig csak feküdt, és lihegett, épp a tuz fénykörén kívül.

A harc kellos közepén megjelent Balin. A törpök zajokat hallottak a távolból, és egy ideig várták, hogy Bilbó visszatérjen, vagy huhogjon, mint a bagoly. Majd egyenként elindultak, és a fény felé kúsztak, olyan csendben, ahogy csak tudtak. Ahogy Balin a fényre ért, Tom meglátta, és borzalmasat üvöltött. A trollok egyszeruen nem viselik el a törpök látványát (mármint a fozetlen törpökét). Bert és William azonnal abbahagyták a verekedést.

- Egy zsákot, Tom, gyorsan - mondták, és mielott Balin, aki azon töprengett, hol lehet Bilbó ebben a felfordulásban, felfoghatta volna, mi történik, egy zsákban találta magát, és legyurték.

- Még többen is jöhetnek - mondta Bert -, vagy borzalmasat tévedtem. Sok, és egy sem, ez az - mondta. - Nem tolhobbitok, hanem egy rakás ezekbol a törpökbol. Hát így állunk!

- Asszem, igazad van - mondta Bert. - Húzódjunk ki a fénybol.Így is tettek. Zsákkal a kezükben, amiben a birkákat és az egyéb zsákmányt szokták elvinni, ott vártak az árnyékban. Ahogy a törpök egyenként elobújtak, és ahogy meglepetten bámulták a tüzet, a kiborult korsókat, a megrágott birkahúst, sutty! egy koszos, buzös zsák volt a fejükön, és máris leteperték oket. Nemsokára Balin mellett ott feküdt Dwalin, Fili és Kili együtt, majd Dori, Nori, és Ori egy kupacban, majd Óin és Glóin, végül Bifur, Bofur és Bombur, kényelmetlenül, egymás hegyén-hátán, a tuz mellett.

- Ez majd megtanítja oket - mondta Tom; mert Bifur és Bombur nagyon sok gondot okozott, orülten harcoltak, ahogy a sarokba szorított törpök szoktak.Thorin érkezett utolsónak, és ot nem tudták meglepni. Úgy jött, hogy

számított a bajra, és nem kellett a barátai zsákból kiálló lábait látni ahhoz, hogy rájöjjön, a dolgok rosszul állnak. Megállt az árnyékban, némileg távolabb, és azt kérdezte:

- Mi történik itt? Ki kapta el az embereimet?

- Trollok! - szólt Bilbó egy fa mögül. Teljesen megfeledkeztek róla. - Az árnyékban bujkálnak, zsákokkal - mondta.

- Ó, csak nem? - szólt Thorin, és a tuz felé ugrott, mielott ráugorhattak volna. Felkapott egy ágat, ami az egyik végén égett; Bert szembe kapta ezt a végét, mielott elléphetett volna elole. Ez kivonta ot a forgalomból egy idore.

Bilbó is kitett magáért. Belecsimpaszkodott Tom lábába, ahogy csak tudott - olyan vastag volt, mint egy fiatal fa törzse -, de felrepült a bokrok tetejére, mikor Tom belerúgta a parazsat Thorin képébe.Tom viszonzásul a fogai közé kapta a lángoló ágat, és néhány elülso fogát elvesztette. Ettol, mondhatom nektek, felüvöltött. De abban a pillanatban

William Thorin mögé került, és egy zsákot borított a fejére, egészen a lábáig. Így a harc véget ért. Szép kupac voltak így együtt: mind szépen zsákba kötve, három dühös troll (közülük ketto vágásokat és égésnyomokat kapott emlékbe) ült mellettük, akik azon vitatkoztak, hogy lassú tuzön süssék meg oket, vagy darálják finomra és fozzék meg, vagy egyenként üljenek rájuk, és lapítsák kocsonyává oket: Bilbó eközben a bokorban lapult, a ruhái és a bore

összeszabdalva, és nem mert mozdulni, attól félve, hogy meghallják.Ekkor történt, hogy Gandalf visszatért. De senki sem látta. A trollok úgy döntöttek, hogy most megsütik a törpöket, és késobb megeszik oket - ez Bert

ötlete volt, és hosszas vita után mind beleegyeztek.

- Nem jó, ha most sütjük meg oket, rámegy az egész éjszaka - mondta egy hang. Bert azt hitte, hogy William hangja.

- Ne kezdj újra vitatkozni, William - mondta - vagy rámegy az egész éjszakánk.

- Ki vitatkozik? - kérdezte William, aki azt hitte, Bert beszélt.

- Hát te - válaszolt Bert.

- Hazudsz - mondta William; így a vita újra elkezdodött. Végül megegyeztek, hogy finomra darálják, és megfozik oket. Így hát elovettek egy fekete fazekat, és eloszedték a késeiket.

- Nem jó, ha megfozzük oket, nincs vizünk, és hosszú az út a kúthoz, meg minden - mondta egy hang. Bert és William azt hitte, Tom hangja volt.

- Fogd be! - mondták mindketten - vagy soha nem végzünk. Te magad mehetsz a vízért, ha még egyszer megszólalsz.

- Te fogd be! - mondta Tom, aki azt hitte, William hangja volt. - Ki vitatkozik itt rajtad kívül, azt szeretném tudni.

- Hülye vagy - mondta William.

- Hülye vagy te! - mondta Tom.És a vita újra elölrol kezdodött, még hangosabban. Végül úgy döntöttek, egyenként ráülnek a zsákokra, kilapítják, és legközelebb megfozik oket.

- Kire üljünk eloször? - kérdezte a hang.

- Legjobb lenne az utolsó fickóra ülni eloször - mondta Bert, akinek a szemét Thorin megsebezte. Azt hitte, Tom beszél.

- Ne beszélj magadban - mondta Tom. - Ha mégis az utolsóra akarsz ülni, hát ülj rá. Melyik az?

- A sárga harisnyás - mondta Bert.

- Dehogy, a szürke harisnyás - mondta egy olyan hang, mint Williamé.

- Biztos voltam benne, hogy a sárga volt - mondta Bert.

- Akkor legyen a sárga - mondta William.

- Akkor miért mondtad, hogy a szürke? - kérdezte Bert.

- Én nem mondtam. Tom mondta.

- Én ugyan soha! - mondta Tom. - Te voltál.

- Ketto az egy ellen, úgyhogy fogd be! - mondta Bert.

- Eztet kinek mondtad? - mondta William.

- Állj le! - mondta Tom és Bert együtt. - Az éjszaka elmúlik, és korán hajnalodik. Gyerünk, essünk neki!

- A hajnal vigyen el benneteket, és váljatok kové! - mondta egy olyan hang, mint Williamé. De nem o volt. Abban a pillanatban fény jött át a domb fölött, és nagy csiripelés kelt az ágak között. William nem szólalt meg többet, mert ahogy állt, és meg akart fordulni, kové változott; Bert és Tom kové dermedt, ahogy ránéztek. A mai napig így állnak, egyedül, hacsak a madarak nem raknak fészket rajtuk; a trolloknak, ahogy valószínuleg tudjátok, hajnal elott a föld alatt kell lenniük, vagy visszaváltoznak a hegyek anyagává, amibol teremtették oket, és többet nem mozdulhatnak. Ez történt Berttel, Tommal, és Williammel.

- Nagyszeru! - mondta Gandalf, ahogy kilépett a fa mögül, és segített Bilbónak lemászni a tövisbokorról. Akkor Bilbó megértette. A varázsló hangja miatt veszekedtek a trollok, amíg a fény meg nem érkezett, és nem végzett velük.A következo dolguk a zsákok kikötése, és a törpök kiengedése volt. Majdnem megfulladtak, és nagyon bosszúsak voltak: nem volt élvezetes ott feküdni, és hallgatni a trollok terveit, hogy megsütik, kilapítják, ledarálják oket. Meg kellett hallgatniuk Bilbó beszámolóját, hogy mi történt vele, kétszer is, mielott megelégedtek volna.

- Butaság ilyenkor a szurkálást és a zsebmetszést gyakorolni - mondta Bombur -, mikor mi csak tüzet és ételt akartunk!

- És ez az, amit harc nélkül nem kaptatok volna meg ezektol a fickóktól, bármi történjék is - mondta Gandalf.

- Bárhogy is, most csak az idot vesztegetitek. Nem értitek, hogy a trolloknak van egy barlangjuk, vagy egy üregük valahol a közelben, ahol elbújhatnak a nap elol? Meg kell néznünk!Átkutatták a környéket, és nemsokára rátaláltak a trollok kocsizmáinak nyomára, ami kivezetett a fák közül. Követték a nyomokat felfelé a dombon, amíg egy nagy,

barlangba vezeto ajtóhoz nem értek, amit bokrok takartak. Kinyitni nem tudták, bár mindannyian tolták az ajtót, miközben Gandalf több varázsigét is kipróbált.

- Ez segíthet valamit? - kérdezte Bilbó, mikor már elfáradtak, és kezdtek dühösek lenni. - A földön találtam, mikor a trollok verekedtek. - Elovett egy nagy kulcsot, amit William kétségkívül kicsinek és titkosnak hitt. Nagy szerencsére kieshetett a zsebébol, még mielott kové vált.- Mi a jó égre nem mondtad ezt elobb? - kiáltottak fel.Gandalf felkapta a kulcsot, beillesztette a kulcslyukba. A koajtó egy lökéssel kicsapódott, és mindannyian bementek. A padlón csontok hevertek, a levegoben buz terjengett; de nagy halom étel volt szanaszét szórva a polcokon és a földön, a

korábbi zsákmányok koszos maradékai között, mindenféle rézgombtól az aranyérmékkel teli edényekig, amelyek a sarokban álltak. Sok ruha is lógott a falon, a trolloknak kicsik, attól tartok, hogy az áldozataikhoz tartoztak - és

közöttük több kard volt, különféle fajtájúak, sokféle alakban, és méretben. Különösen ketton akadt meg a szemük, foleg a csodálatos kardhüvely, és a drágaköves markolat miatt. Gandalf és Thorin elvett egyet-egyet; Bilbó elvett

egy bortokos kést. Egy trollnak túl kicsi lett volna, mint zsebkés, de egy hobbitnak ez egy jó rövid kard volt.

- Ezek nagyon jó kardoknak látszanak - mondta a mágus, ahogy félig kihúzta, és kíváncsian nézegette oket. - Nem trollok készítették oket, nem is emberkovácsok. Nem ezeken a földeken, vagy ezekben az idokben készültek. Ha el tudjuk olvasni a rajtuk lévo rúnákat, többet is megtudhatunk róluk.

- Menjünk ebbol a szörnyu buzbol! - mondta Fili. Kihordták az érmékkel teli edényeket, és azt az élelmet, ami érintetlennek, és ehetonek látszott, ezen kívül egy gyömbérsörös hordót is, ami még tele volt. Akkorra úgy érezték,

reggeli-ido van, és mivel nagyon éhesek voltak, nem húzták az orrukat attól, amit a trollok kamrájából hoztak ki. A saját készleteik nagyon megfogyatkoztak. Most ehettek kenyeret, sajtot, volt sör boségesen, és szalonna is, amit a tuz

parazsánál megsüthettek. Ezután aludtak, mert elozo éjszakájuk nyugtalan volt; délutánig semmi mást nem csináltak. Majd felhozták a pónikat, és elvitték az arannyal teli edényeket, titokban elásták mindet, nem messze a folyómedertol, és sok eros varázslatot tettek rá, ha esetleg megtörténne, hogy visszajönnek, el tudják vinni. Mikor ezzel végeztek, mind újra nyeregbe szálltak, és végiglovagoltak a keletre vezeto ösvényen.

- Miért mentél el, ha megkérdezhetem? - kérdezte Thorin Gandalftól, ahogy lovagoltak.

- Hogy körülnézzek - válaszolt a mágus.

- És mi hozott vissza, épp a kello idoben?

- Hogy visszanéztem - mondta.

- Pontosan! - mondta Thorin. - De tudnál egy kicsit világosabban fogalmazni?

- Elore mentem, hogy kikémleljem az utat. Nemsokára veszélyes lesz, és nehéz. Továbbá szerettem volna feltölteni a készleteinket is. Nem mentem túl messzire, mikor találkoztam néhány barátommal Völgyzugolyból.

- Az merre van? - kérdezte Bilbó.

- Ne szólj közbe! - mondta Gandalf. - Néhány nap múlva odaértek, ha szerencsénk van, és mindent megtudhatsz róla. Ahogy mondtam, találkoztam kettovel Elrond népébol. Siettek, mert féltek a trolloktól. Ok mondták nekem, hogy három közülük lejött a hegyekbol, és bevették magukat az erdobe, nem messze az úttól; mindenkit elijesztettek a környékrol, és elkapták az idegeneket.

- Rögtönl az az érzésem támadt, hogy szükség van rám. Ahogy visszanéztem, láttam egy tüzet a távolban, és elindultam arra. Most már tudod. Kérlek, legközelebb legyetek óvatosabbak, vagy soha nem jutunk el sehova!

- Köszönöm! - mondta Thorin

Fejezet

Rövid piheno

Bár az ido javult, aznap nem énekeltek, és történeteket sem meséltek. Ez így maradt a következo napon is, és azután is.Kezdték érezni, hogy a veszély már egyik oldalon sincs messze. A csillagok alatt táboroztak, a lovaiknak több étel jutott, mint saját maguknak; boven volt fu, de a zsákjaiban még azzal együtt is kevés étel volt, amit a trolloktól szereztek. Egyik nap átkeltek egy folyón egy tágas, sekély szakaszon, ahol mindent betöltött a víz és a hullámok hangja. A túlsó part meredek és csúszós volt. Mikor felértek a tetejére a pónikat száron vezetve, látták, hogy a hatalmas hegyek nagyon közel kerültek hozzájuk. Már csak egynapi könnyu útra lehettek a legközelebbi hegy lábától. Sötétnek és félelmetesnek nézett ki, bár néhol voltak napsugaras foltok a hegy barna oldalán, és feljebb a hófedte csúcsok ragyogtak.

- Az a Hegy? - kérdezte Bilbó komor hangon, ahogy elkerekedett szemmel nézte. Még soha nem látott semmit, ami ennyire nagy lett volna.

- Természetesen nem! - válaszolt Balin. - Ez csak a Ködhegység kezdete, és nekünk át kell kelnünk rajta, fölötte, vagy alatta, mielott a mögötte elterülo Vadonföldére érünk. És még a másik oldalról is egy jó darab utat kell megtennünk kelet felé a Magányos Hegyig, ahol Szmóg a kincseinken fekszik.

- Ó! - mondta Bilbó. Pillanatnyilag nagyon fáradtnak érezte magát, fáradtabbnak, mint amire csak vissza tudott emlékezni. Újra eszébe jutott a kényelmes széke a tuz mellett, a kedvenc nappalijában, az o kis hobbit-üregében, és a fütyülo teáskanna. Nem ez volt az utolsó alkalom!Most Gandalf vezetett. - Nem szabad letérnünk az útról, máskülönben végünk - mondta. - Eloször is szükségünk van élelemre, és egy biztonságos helyre, ahol pihenhetünk. Másrészt nagyon fontos, hogy a Ködhegységen a megfelelo ösvényt követve keljünk át, különben eltévedünk, és jöhetünk vissza, hogy újból nekivágjunk (már ha egyáltalán visszajutunk).Kérdezték a többiek, hogy merre tart, Gandalf így válaszolt:

- A Vadon legszélére jutottatok, ahogy azt néhányan már tudjátok. Valahol elottünk van Völgyzugoly szép völgye, ott él Elrond az Utolsó Meghitt Otthonban. A barátaimmal üzentem, és már várnak bennünket.Ez jól és megnyugtatóan hangzott, de még nem értek oda. Nem volt ám olyan könnyu megtalálni a Hegyektol nyugatra fekvo Utolsó Meghitt Otthont, mint amilyennek hallatszott. Látszólag nem volt sem fa, sem völgy, sem domb, ami megtörte volna az elottük fekvo táj képét. Csak egy hatalmas emelkedo volt, ami lassan kúszott felfelé, hogy találkozzon a legközelebbi hegy lábával, egy széles táj, fuzöld és mohazöld foltokkal, ami azt mutatta, hol lehet víz.Elmúlt a reggel, eljött a délután; de a csendes pusztaságon sehol nem látszott település nyoma. Egyre idegesebben lettek, mert látták, hogy a ház bárhol megbújhatott, köztük és a hegyek között. Váratlanul völgyek bukkantak elo, szukek és mélyek, amelyek hirtelen nyíltak meg a lábuknál, és ahogy lenéztek, meglepetten látták, hogy fák és rohanó vizek vannak a völgy alján. Némelyik olyan keskeny volt, hogy át lehetett volna ugrani, de nagyon mélyek voltak, és vízesések látszottak bennük. Voltak sötét szakadékok, melyekbe sem leugrani, sem lemászni nem lehetett. Voltak ott zsombékosok, némelyik zöld, kellemes látvány, ahol virágok nottek szépre és nagyra; de ha egy póni zsákkal a hátán arrafelé ment volna, soha nem jutott volna ki onnan.Sokkal szélesebb volt az a föld a gázlótól a hegyekig, mint azt gondolnátok. Bilbó le volt nyugözve. Az egyetlen ösvényt fehér kövek jelezték, némelyikük, kicsi, másokat félig moha vagy hanga borított. Mindent egybevéve nagyon lassan haladtak, ahogy az ösvényt követték, még így is, hogy Gandalf vezetett, pedig úgy látszott, hogy o elég jól ismeri az utakat errefelé.

Feje és a szakálla erre-arra lendült, ahogy a köveket kereste, ok pedig követték a fejmozgását, de valahogy nem értek a keresés végére, ahogy a nap kezdett nyugovóra térni. Már rég elmúlt uzsonnaido, és úgy tunt, lassan a vacsoraido is

erre a sorsra jut. Lepkék repkedtek mindenfelé, és a fény kezdett halványodni, mert a hold még nem kelt fel. Bilbó pónija a gyökerekben és kövekben botladozott. Olyan hirtelen értek egy meredek szakadék szélére, hogy Gandalf lova kis híján leszánkázott a lejton.

- Végre itt van! - szólt oda a többieknek, ok köré gyultek, és átnéztek a peremen. Egy völgyet láttak lent a mélyben. A sziklás mederben rohanó víz hangját hallották, fák illata érzodött a levegoben; fények látszottak a völgy

oldalában, a vízen túl. Bilbó soha nem felejtette el, hogyan bukdácsoltak és csúszkáltak lefelé a szürkületben, a meredek, cikkcakkos ösvényen Völgyzugoly elrejtett völgyébe.A levego egyre langyosabb lett, ahogy lefelé haladtak, a fenyoillat elálmosította Bilbót, így egyre-másra lekókadt afeje, és néha majdnem leesett, vagy beütötte az orrát a póni nyakába. Szívük egyre jobban felderült, ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedtek. A fenyok bükkre és tölgyre cserélodtek, és jóleso kényelem érzodött a félhomályban. Az utolsó zöld is majdnem kihunyt a fuben, mikor végül egy nyílt tisztásra értek, nem sokkal a folyó partja fölött."Hmm, mintha tündék illata lenne" - gondolta Bilbó, és felnézett a csillagokra. Azok fényesen és kéken ragyogtak. Épp abban a pillanatban énekszó harsant a fák

között, mintha csak nevetés lenne:

Így nevetgéltek és énekeltek a fák között; merem állítani, hogy ez egy elég butuska dal volt. Nem mintha ez érdekelné oket, csak jobban nevetnének rajta, ha ezt elmondanátok nekik. Persze, hogy tündék voltak. Nemsokára Bilbó megpillantotta oket, ahogy a sötétség mélyebb lett. Szerette a tündéket, bár ritkán találkozott velük; de egy kicsit félt is tolük. A törpök viszont nem tudnak kijönni velük. Még az olyan rendes törpök is, mint Thorin és társai,

bolondosnak tartották oket (ami egy elég bolond gondolat), vagy bosszantotta oket a társaságuk. Néhány tünde csúfolta, vagy kinevette oket, foleg a szakálluk miatt.

- Nocsak, nocsak! - mondta egy hang. - Nézzétek! Bilbó, a hobbit egy pónin, te jó ég! Hát nem édes?

- Meglepoen csodálatos!

Ezzel rákezdtek egy újabb dalra, ami ugyanolyan nevetséges volt, mint az elobbi, amit nemrég írtam le nektek. Végül egy fiatal, magas tünde kijött a fák közül, és meghajolt Gandalf és Thorin elott.

- Köszöntelek titeket a völgyben! - mondta.

- Köszönöm! - válaszolt Thorin egy kicsit mogorván. Gandalf már leszállt a lováról, elvegyült a tündék között, és vidáman beszélgetett velük.

- Kicsit letértetek az útról - mondta a tünde, - ha a vízen átvezeto, és a túlparti házhoz vezeto utat keresitek. Mi majd útbaigazítunk titeket, de legjobb lenne, ha gyalog jönnétek, amíg át nem keltetek a hídon. Maradtok egy kicsit, és

velünk énekeltek, vagy máris indultok tovább? Egy kicsit odébb már készül a vacsora - mondta. - Érzem a tuzhely illatát.Bilbó, amilyen fáradt volt, szívesen maradt volna egy ideig. A tündék éneke olyan dolog, amit nem szabad kihagyni, foleg júniusban, a csillagok alatt, már ha érdeklik az embert az ilyen dolgok.Emellett szeretett volna pár szót váltani ezekkel a népekkel, akik láthatóan tudták a nevét, és minden egyebet róla, bár o korábban nem találkozott velük. Úgy gondolta, hogy a véleményük a kalandját illetoen érdekes lehet. A tündék

sokat tudnak, bámulatos népség, hamar megtudnak mindent, ami a földeken

történik, olyan gyorsan, mint a szél, vagy még gyorsabban. De a törpök a leheto leggyorsabban vacsorázni szerettek volna, és nem akartak maradni. Tovább mentek, a pónikat száron vezetve, míg végül rátaláltak egy jó ösvényre, és kiértek a folyó szélére. A folyó gyors és hangos volt, amilyenek a hegyi folyók szoktak lenni egy nyári estén, mikor a nap egész nap folyamatosan sütötte a havat fent, a magasban. Csak egy keskeny, korlát nélküli híd volt, olyan keskeny, hogy egy póni épp átmehetett rajta; ezen kellett átkelniük, lassan és óvatosan, egyenként, mindegyiküknek a kantáránál vezetve a saját póniját. A tündék fényes lámpásokat hoztak a partra, és egy vidám dalt énekeltek, míg a társaság átment a hídon.

- Ne lógasd a szakálladat a vízbe, öregapám! - kiabáltak Thorinnak, aki majdnem négykézláb mászott át. - Anélkül is elég hosszú, hogy bevizeznéd.

- Figyeljetek Bilbóra, nehogy megegye az összes süteményt! - kiáltoztak. - Túl kövér még ahhoz, hogy átférjen egy kulcslyukon!

- Csitt, csendesen jó népek! Jó éjszakát! - szólt Gandalf, aki utolsónak ért át. A völgynek füle van, és néhány tündének túl szapora a nyelve. Jó éjszakát.Végül elérték az Utolsó Meghitt Otthont, és az ajtókat szélesre tárva találták.Ez egy furcsa dolog, de nemsokára szót ejtünk a kellemes dolgokról és a kellemesen töltött napokról, de ezek nem túl érdekesek; ezzel szemben a kellemetlen, zavaró, sot ijeszto dolgokból jó mesét lehet kerekíteni, és

egyébként is jó sokat lehet beszélni róluk. Sokáig maradtak abban a jó házban, legalább tizennégy napot, és nehezükre esett elindulni. Bilbó örömmel ott maradt volna örökre - még arra is gondolt, hogy egy kívánság egyenesen visszaviszi ot, minden gond nélkül, a hobbit-üregébe. Mégis egy kicsit beszélnünk kell az

ottlétükrol.A ház ura egy tündebarát volt, egyike azoknak, kiknek apáiról furcsa történetek szólnak, még a Történelem kezdete elotti idokbol, gonosz orkok, tündék, és az emberek északi háborújáról. Történetünk idején voltak még néhányan, akiknek osei között tündék és hosök is voltak, és közöttük Elrond, a ház ura volt a

legnagyobb. Arca olyan nemes és szép volt, mint egy tünde-úré, eros volt, mint egy harcos, bölcs, mint egy mágus, tiszteletreméltó, mint a törpök királyai, és kedves, mint a nyár. Sok történet szól róla, de Bilbó nagy kalandjában csak

kicsi, bár fontos szerepe volt, ahogy azt látni fogjátok, ha valaha is a végére érünk. A ház tökéletes volt, akár enni, aludni, dolgozni, mesélni, énekelni, vagy csak ülni és gondolkodni akar az ember, vagy akár mindezt egyszerre. Abba a völgybe gonosz dolog nem jöhetett. Bárcsak lenne idom, hogy csak néhányat elmeséljek a mesékbol, vagy egyet-kettot a dalokból, amiket ott hallottak, abban a házban! Mindegyikük, még a pónik is felfrissültek, és megerosödtek az ott töltött néhány nap alatt. Ruháikat helyrehozták, akárcsak a sérüléseiket, a kedvüket, és reményeiket is. Zsákjaikat megtöltötték étellel, ami könnyu volt, de segített, hogy átjussanak a hegyi ösvényeken. Terveiket a legjobb tanácsokkal egészítették ki. Elérkezett az ido, nyárközép estéje, és már készen álltak, hogy útnak induljanak a reggel elso napsugaraival.Elrond ismerte a rúnák minden fajtáját. Aznap megnézte a kardokat, melyeket a trollok barlangjából hoztak el, és azt mondta:

- Ezeket nem trollok készítették. Ezek régi kardok, a Nyugat Nemestündéinek, rokonaimnak régi kardjai.Gondolinban készültek, az Ork-háborúkhoz. Biztos sárkánykincsbol, vagy ork zsákmányból szerezhették, mert a sárkányok és a orkok hosszú korokkal ezelott elpusztították azt a várost. Ennek a kardnak Thorin, a

rúnák szerint Orcrist, Ork-Nyakazó a neve, Gondolin osi nyelvén. Ez Gandalf, a Glamdring, az Ellenség Pörölye, amit Gondolin királya hordott egyszer régen. Tartsátok jól oket!

- Azon gondolkodom, honnan szerezhették a trollok ezeket? - kérdezte Thorin, és újult érdeklodéssel nézett a kardjára.

- Nem tudnám megmondani - válaszolt Elrond, - de azt hiszem, a trolljaitok más rablókat fosztottak ki, vagy ráakadtak régebbi rablások maradványaira valahol az északi hegyekben. Hallottam, hogy még mindig lehet rég elfeledett kincseket találni Mória bányáinak elhagyott barlangjaiban, a törpök és orkok háborúja óta.Thorin elgondolkodott a hallottakon. - Nagy becsben fogom tartani ezt a kardot - mondta. - Bárcsak újra orkokat nyakazhatna!

- Ez a kívánságod elég hamar teljesülhet a hegyek között! - mondta Elrond. - De mutasd a térképedet!

Elvette a térképet, hosszasan nézte, majd megrázta a fejét. Nem teljesen értett egyet a törpökkel, és az arany utáni vágyukkal, és gyulölte a sárkányokat, a gonoszságukat. Elszomorodott, mikor visszaemlékezett Suhatag városának, és csodás harangjainak pusztulására, a csillogó Sebes Folyó felperzselt partjaira. A hold széles,

növekvo sarlója ezüstszínben ragyogott. Feltartotta a térképet, és a fehér fény átragyogott rajta.

- Mi ez? - kérdezte Elrond. - Itt Hold-rúnákat látok az egyszeru rúnák mellett, amik szerint 'Öt láb magas az ajtó, és hárman férnek el egymás mellett'.

- Mik azok a Hold-rúnák? - kérdezte a hobbit teljes izgalomban. Szerette a térképeket, ahogy azt már korábban mondtam; szerette a rúnákat, a betuket és a furfangos kézírást is, bár az o kézírása vékony, pókháló-szeru volt.

- A Hold-rúnák rúna-jelek, de nem lehet látni oket - válaszolt Elrond. - Akkor nem, ha csak egyszeruen nézzük oket. Csak akkor láthatók, ha a hold mögöttük ragyog, sot mi több, a legfurfangosabb fajta esetében a holdnak ugyanolyan alakúnak kell lennie, és ugyanabban az évszakban kell nézni, mint amikor leírták oket. A törpök találták fel, és ezüst

tollal írták ezeket, ezt a barátaid is elmondhatják neked. Ezeket nyárközép estéjén írhatták, növekvo hold mellett, hosszú idovel ezelott.

- És mit mondanak? - kérdezte Gandalf és Thorin egyszerre, egy kicsit talán bosszankodva, mert Elrondnak eloször inkább ezt kellett volna elmondania, bár a rúnák megfejtésére eddig nem volt esély, és csak isten tudja, mikor lett volna legközelebb.

- Állj a szürke ko mellé, mikor a rigó kopog - olvasta Elrond -, és a lenyugvó nap Durin Napjának utolsó sugaraival megvilágítja a kulcslyukat.

- Durin, Durin! - mondta Thorin. - O volt a törpök legosibb nemzetségének, a Hosszúszakállasok atyáinak osatyja.

- És mi ez a "Durin Napja"? - kérdezte Elrond.

- A Törpök Új Évének elso napja - válaszolt Thorin -, ahogy azt mindenkinek tudnia kellene, az osz utolsó holdjának elso napja, a tél küszöbén. Azt is Durin Napjának nevezzük, mikor az osz utolsó holdja és a nap együtt látható az égen. De attól félek, ez nem segíthet sokat nekünk, mert manapság meghaladja a tudásunkat annak megállapítása, hogy mikor lesz ilyen nap.

- Ezt majd meglátjuk - mondta Gandalf. - Van még más írás?

- Semmi, amit ennél a holdnál látni lehet - mondta Elrond, és visszaadta a térképet Thorinnak. Lementek a folyóhoz, hogy lássák a tündéket énekelni és táncolni nyárközép estéjén.A következo reggel nyárközép reggele volt, olyan szép és friss, amilyet csak álmodni lehet: az ég kék, sehol egy felho, a nap táncolt a folyó vizén. Búcsúdalok hangjára lovagoltak el, jó ütemben, szívük új kalandra készen, és tudták, milyen utat kövessenek a Ködhegységen át, a hegyen túli földekig.

Fejezet

Date: 2015-12-18; view: 936